Gyakorlatilag büntetnek bá rendőrök este 8 után?
Mentem este haza egy barátommal, 9 óra körül.
Teljesen kihalt volt minden, egyszer csak megállt egy rendőr (szabálytalanul), kipattant és elkezdett kérdezősködni, hogy honnan-hova.
Közölte, hogy akkor most vagy helyszíni bírság, vagy feljelent. Majd amikor kérdeztem az összeget akkor mondta, hogy egy tizes. Elkérte az igazolványokat, kb fél órát molyolt. Annak ellenére, hogy szerintem mi nem voltunk bunkók, és elismertünk mindent folyamatosan éreztette velünk, fellengzős hangnemben, hogy többre is tudna birságolni. Megkaptuk a csekket, majd elköszönt és elment.
Igazából semmi extra.
Bár azért morálisan nagyon megkérdőjelezhető részemről az egész.
A vírus szempontjából kint 0% kockázatot jelentek, míg a csekk feladásakor a postán sok emberrel kell érintkeznem :)
Az meg, hogy ez a szabály mert csak számomra nem jó érv.
Nekem Budapestről, és egy borsodi, egyáltalán nem gettós, borsodi mércével elit kisvárosról is van tapasztalatom.
Szerintem az első időkben Budapesten jóval szigorúbbak voltak a rendőrök. Saját szememmel láttam (illegalitásban :D), hogy 20.10-kor(!!!) vegzálják a járókelőket a belvárosban.
Aztán ez fokozatosan felcserélődött. Február-március környékére már egyértelműen Budapestet éreztem lazábbnak. Márciusban már sokszor este 9 után sem volt ülőhelyem a metrópótlón, és egyáltalán nem éreztem a levegőben, hogy "jaj mindjárt megbüntetnek".
Ezzel szemben vidéken ott van az "unalom-faktor". Az éjszakai járőrök szó szerint meghalnak az unalomtól, ezért a legkisebb ingerre is azonnal ugranak. A fővárosi rendőrökön már azt érzem, hogy enélkül is van elég bajuk, nem keresik a konfliktust ha nem muszáj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!