Aki depressziós felismeri; hogy ő beteg?

Nekem körülbelül egy éve diagnosztizálták, hogy bipoláris zavarom, másik nevén mániás depresszióm van. Soha egy percig sem gondoltam arra, hogy bármi baj is lehet velem. Mindig találtam arra okot, hogy miért vagyok szomorú: hol a rossz emlékeimre, hol a családi problémáimra, máskor pedig a stresszes életemre fogtam a dolgot. Az ok nélküli, felfokozott mániás boldogságra meg nem kerestem magyarázatot soha. Azt egyszerűen csak élveztem és kész.

Amíg nem tudtam, hogy ilyen betegségem van, mindig úgy gondoltam, hogy a depresszió gyengeség. Úgy voltam vele, hogy én is állandóan szomorú vagyok, én sem látom semminek semmi értelmét, de mégsem rinyálok, pedig nekem sokkal komolyabb problémáim vannak, mint azoknak, akik depressziósak. Meg sem fordult a fejemben, hogy nekem is valamilyen hangulatzavarom lehet.

Amikor megkaptam a diagnózisomat, még utána is sokáig nem akartam elhinni, hogy mi a helyzet. Minden áron be akartam bizonyítani, hogy téves a diagnózisom, hogy valamit benéztek a pszichiáterek. Általában arra hivatkoztam, hogy rengeteg tünet nem jellemző rám, hiszen a túl nagy étvágyon kívül semmilyen testi tüneteim nem voltak soha, a feladataimat is mindig kiválóan el tudtam látni.

Végül jó sokáig kellett győzködni engem, hogy elhigyjem, hogy valóban baj van odafent. Azóta meg már elfogadtam és beletörődtem. Sajnos azóta valamennyire másként tekintek önmagamra, de hát nincs mit tenni.