Mi a külömbség a cikk, és a blog között?
Egy oldalon a közönség irományait nem tudnám megkülömböztetni, ha nem írná felül, hogy cikkek, vagy épp blogok. Ha írnék pár sort, gondolatot, észrevételt, mi alapján döntsem el hogy blogokhoz írjam vagy a cikkekhez?
Köszi :)
Ezt az adott oldal szabályai határozzák meg, esetleg GYIK-ben le van írva. Általánosságban ez a két dolog teljesen különböző jelentéssel bír, miközben egymásra is utalhat vissza tartalmilag. A cikk egy újságnak egyfajta alapegysége, de tartalmilag sok minden tartozhat bele az újságírói műfajon belül. A blog pedig klasszikusan a virtuális naplót jelenti, olyan felületet ahol a személyes dolgaidat írod le naplószerűen, bejegyzésekbe, ma már tartalmilag szinte bármi kerülhet bele a személyes élményektől a fanfiction-ön át egészen a mémek shitposztolásáig. Egy blogbejegyzés is felfogható cikként, és egy cikk megjelenhet egy blogfelületen is, ezért nem egyértelmű hogy mivel mit akarnak jelképezni.
Én arra tudok következtetni, hogy cikk az amit a szerkesztők írnak, és "blog" (elég rossz megnevezés a tartalomra) az amit az olvasók küldhetnek be.
Ahol jelen vagyok közösségi oldal, ott lehetőségünk van cikket és blogot is írni. Egyébként hasonlóra gondoltam én is ami a "napló" kifejezést illeti.
Viszont így ahogy fogalmaztál jobban átlátom. Szóval mondhatni választ is kaptam a kérdésemre. Köszönm hogy szántál időt rám.:)
Minden jót!
eléggé egybeolvadtak ezek a dolgok. ahogy első is írta, igazából maga a felület dönti el a definícióbeli különbséget, hogy ők éppen hogyan értelmezik.
a klasszikus sajtóműfajokat eredendően két kategóriába szokás sorolni: tény vagy vélemény.
a hír műfajok tényekkel alátámasztott, objektivitásra törekvő, véleményektől, személyes benyomásoktól mentes írások kellenének, hogy legyenek. hírben nem minősítjük a hírek szereplőit, hogy alkamatlan, vagy rosszindulatú, vagy hazaáruló, mert az már vélemény.
a vélemény műfajokban is illik a tényeket tiszteletben tartani és nem ferdíteni őket, de ott megengedett a tények mellé értelmezést, személyes értékítéletet, következtetéseket, saját álláspontot tenni.
a blog egyáltalán nem sajtóműfaj. a cikk sajtó kifejezés, de nem műfaj, vagy önálló kategória, csupán az önálló tartalom legkisebb egysége. szerintem ennek a felosztásnak, hogy valami cikk vagy blog, semmi értelme nincsen. valószínűleg sajtóhoz nem igazán értő ember találta ki.
sokkal értelmesebb volna a hír vagy vélemény felosztásnak - persze csak, ha az olvasók képesek lennének ilyen különbségtételre. valószínűleg több értelme van az olvasói tartalom beküldésének, aztán majd a szerkesztők eldöntik, hogy az milyen kategóriában jelenik meg az oldalon - vagy hogy nem teszik ki.
a blog eredetileg a weben megjelenő személyes naplót (WEBlog) jelentette, de az emberek egy idő után leszoktak róla, hogy a saját nyűgjeikről panaszkodjanak - vagy mások szoktak le róla, hogy ezeket olvassák és egyre jobban kiszélesedett a blogok tematikája, műfajai. lényegében a blogokon megjelentek a klasszikus sajtóműfajok és a bloggerek elkezdtek híreket, riportokat, interjúkat, glosszákat, tárcákat, vagy akár novellákat, sőt regényeket is írni.
mára talán leginkább az a technikai megvalósítást értik rajta, hogy egymás után újabb bejegyzések jelennek meg, amik tartalmilag bármilyenek lehetnek. ebben sincs már igazán különbség már a híroldal és a blog között. sőt még abban sem, hogy mennyire színvonalasak az írások, vagy milyen témájúak. egy csomó tematikus, szakmai bolg létezik, amit szakképzett, mély tudású emberek nagyon nagy alapossággal (akár még munkaként fizetésért is) írnak, tehát azt sem feltétlenül lehet mondani, hogy a blog amatőr tartalom, a hírportálok szerzői meg fizetést kapnak érte.
tulajdonképpen annyi történt, hogy a híroldalak szerkezete népszerűvé vált, megjelentek a különféle blog motorok és azokat elkezdték mindenféle dologra használni és ma már szinte minden weboldal blog motorokra épülve működik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!