Mennyből lehet fenzartani egy albérletet?
Szóval ahol én élek ilyen 30-50 között mozog egy albérlet, a közös pedig ilye 8-10 körül, a mobilom 15. Arra lennék kíváncsi, hogy a víz, gáz meg ilyenek mennyiből hozható ki?
Egy 140Eftos fizetésből mennyire tud egy ember egy albérletben megélni.
Ha lehet mielőbb szeretnék itthonról elhúzni a ******!
Bocsi a helyesírásért de már verdes az ideg!
Most jött el az a pont, hogy ha lehet már holnap eltakarodnék innen.
50k az albi, 10 a kk, 15 a mobil, az eddig kapásból 75k. Kaja 50k körül van, ha nem konzerven akarsz élni, eddig 125k. Rezsi szerintem benne van legalább 20k-ban, télen fűtéstől függően lehet akár 40k is, és itt már át is lépted a keretet. Ráadásul nem vettél még tisztálkodószereket, tisztítószereket, ruhát, cipőt, akármit, csak kaját.
140k egyedül egy albira kevés.
Általában kérnek 2-3 havi kauciót, amit visszakapsz ha kiköltözöl és jó esetben nem okoztál kárt, amit ebből finanszíroznak. Ezzel számolj, ritka ha csak úgy odaadják a kulcsot és hó végén kérik az albérleti díjat.
Ha nincs bútorozva az albérlet, akkor még ágyat, szekrényt is venned kell, lehet hogy mosógép és mikró sincs benne, ezek azért alap dolgok egy háztartásban
Ruházkodni, tisztálkodni, takarítani kell, gyógyszer/orvos és buszbérlet is kell időnként. Emellett had engedj már meg magadnak egy mozit, egy gyorskaját, nyaralást/strandot vagy legalább egy kávét ha már bulira nem is fog telni :/
Budapesten egy 35m2 lakás rezsije (panelprogramos, körbe szomszédokkal, tehát lent-fönt és oldalról is fűtve volt) kettőnknek így alakult:
Tavho: 6000
Villany: 3000
Víz: 2000
Közös: 7000
Tv internet: 8000
További telefonszámla: 2x5000
Kaja: 60.000, de akkor minden nap főztem, és volt hogy abból vittünk ebédet a munkahelyre
Amúgy még céges ebédek: 20.000/hó es akkor csak heti 1-2 rendeléssel számolsz (pizza, tészta, gyros akármi)
Nekem volt lakáshitelem, 80 körül tettem félre rá a fizetésből, páromnak kocsija volt, azt tankolta, biztosítást fizetett, szervizelte, hidd el mindig volt valami kiadás
2-en laktunk a párommal, 500.000 körül kerestünk együtt, sokat nem tudtunk így se félretenni, pedig nem jártunk bulizni, étterembe, shoppingolni, költekezni
Mindig van nem várt költség: banki díjak, magasabb számla, valami elromlik (mosogep, telefon, lampa)
Szóval úgy, hogy épp kijönnél, az kevés hosszútávon sajnos
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!