A barátom egy este egy igen ronda csajjal akit aznap ismert meg vágottszeműnek nevezett. Hogyan kellene erre reagálnom?
A barátom, és az említett csaj is eléggé túlsúlyos. Éppen egy kisebb sörözés után tartottunk hazafelé a vonaton, amikor már félálomba voltam de meghallottam hogy rólam beszélnek. Elég jó fülem van, ezért annyit sikerült kihallanom, hogy "az a vágottszemű"? Odanéztem és tényleg rám néztek, rólam beszéltek. Utána még kérdezték is, hogy álmos vagy vágottszemű? Be kell vallanom, kisse tényleg vágott szemem van, amit apámtól örököltem, viszont alig lehet észrevenni. Elég rosszul esett, gondolkoztam hogy vissza dagizzak-e, de inkább hagytam. Most viszont aligha szeretnék vele beszélni. Nem tudom, hogy én reagálom túl, vagy jogos a sértődés...
Szerintetek? 19/F
*meg pl ez mindenkinél így van, hogy bárkit, csak saját magának van joga ártani, tehát másnak nem kéne bántania senkit, de egyébként szal saját magát se kéne senkinek se ekézni senki és semmi miatt.
Amit meg egyébként genetikailag örököltél, még ha adott esetben csúnya is, de talán nem valószínű. nem tartom valószinűnek, hogy csúnya lenne, de még akkor sem szabadna téged kiközösíteniük, meg megjegyzéseket tenni, gúnyolódni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!