Az URL címekhez hogyan kapcsoljuk a toldalékokat? Kötőjellel vagy anélkül?
Például:
444.hu-nak vagy 444.hunak
24.hu-s vagy 24.hus
Egyrészt itt van meglepően sok olyan válasz, hogy egybe:
De ezek még mind az új szabályzat előtt születtek. Azóta már:
"A címekhez a toldalékokat és az egyéb szóelemeket a következőképpen kapcsoljuk:
a) A ragokat és a jeleket a címekkel általában egybeírjuk, például: az Autóséleté, a Kritikában, a Geodézia és Kartográfiát, a Számadásnak, a Nemzeti dalt, Arany Toldijában. A ragra végződő és a valamilyen írásjellel lezárt címekhez a ragokat és a jeleket kötőjellel kapcsoljuk, például: a Légy jó mindhalálig-ot; a Szülőföldemen-ben; Juhász Gyula versének, a Szerelem?-nek, illetve Jókainak „Az arany ember”-e. Hasonlóan járunk el az internetcímek esetében is, például: a hvg.hu-n, az index.hu-t."
Régen szabályozatlanság híján összevissza írták, egyesek (mint én is) közvetlenül kapcsolták a toldalékot, mások vagy a jobb olvashatóság végett, vagy – tévesen – arra hivatkozva, hogy a .hu (és a többi tdl) rövidítés, kötőjellel.
2015. szeptember 1-jével, a 12. helyesírási szabályzat megjelenésével már egyértelmű a helyzet, a 200. szabálypont alapján kötőjellel kell írni.
„A címekhez a toldalékokat és az egyéb szóelemeket a következőképpen kapcsoljuk:
a) A ragokat és a jeleket a címekkel általában egybeírjuk, például: az Autóséleté, a Kritikában, a Geodézia és Kartográfiát, a Számadásnak, a Nemzeti dalt, Arany Toldijában. A ragra végződő és a valamilyen írásjellel lezárt címekhez a ragokat és a jeleket kötőjellel kapcsoljuk, például: a Légy jó mindhalálig-ot; a Szülőföldemen-ben; Juhász Gyula versének, a Szerelem?-nek, illetve Jókainak »Az arany ember«-e. Hasonlóan járunk el az internetcímek esetében is, például: a hvg.hu-n, az index.hu-t.”
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!