Nők a hagyományőrzésben?

[link]

[link]

[link]

Kassai egyik fő mottója: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek.

A hagyomány nem azt jelenti – szerintem –, hogy mindent pontosan ugyanúgy kell csinálni, kvázi ugyanúgy kell élni, mint régen. A hagyományőrzés nem múzeum. A hagyomány azt jelenti, hogy át kell venni azt, ami értékénél fogva érdemes arra, hogy továbbvigyük. De ennek meg kell találni a jelen korba való szervesülésének módját. A hagyományt nem tovább kell vinni, hanem minden generációnak újra kell teremtenie, életre kell keltenie.

Jó példa erre pl. a táncházmozgalom. Én néptáncos voltam. Miért jártam táncházba? Nem azért, hogy őrizzem a hagyományt, bár kétségtelenül azt is tettem. De elsősorban azért jártam táncházba, mert ez volta szórakozásnak a számomra legjobb, legtermészetesebb módja. Nem a múltban élek, a táncházba rendszerint egy programozással eltöltött nap után mentem el. Eleve a táncházról Facebook eseményen keresztül értesültem, Messengeren dumáltuk meg, hogy ki jön és ki nem. Nem csizmában mentem, hanem valamilyen klasszikus bőrcipőben. Nem bőgatyában, hanem kínai farmerben. Nyáridőben volt rajtam tarisznya is, de az sem dísz volt, hanem a számomra a leginkább praktikus és esztétikus eszköz a cuccaim hordozására. Télidőben inkább mentem sídzsekiben, modern hátizsákban, mert volt a praktikus és úgy alakult, hogy így öltözök télen. Előtte ettem esetleg egy gyrost, ott ittam egy Jägert, meg mondjuk cseh sört, mert az volt az a sör a kínálatból, amit leginkább kedvelek. Ha busszal mentem, hát a menetrendet is egy mobilalkalmazással néztem meg.

100-150 éve egy lánynak eszébe se jutott, hogy felkérjen egy fiút táncolni. Mert akkor az volt a kor szokása, mondjuk úgy divatja, hogy ez nem volt illő. De mi most élünk, nem 100-150 éve, a világ, a társadalom, a férfinek és nőnek a társadalomban betöltött szerepe, a szokások megváltoztak. Ma ha odamegy egy lány egy fiúhoz, hogy „nincs kedved táncolni”, akkor ezzel mindenki úgy van, hogy miért is ne.

A néptánc, a táncház nem a múlt megkövesítése. A táncház egy *mai*, *modern* életet élő táncos számra, az *mai* életének a szerves része.

Sok dolog megváltozott, és ezek a változások nem feltétlenül jók, sem rosszak, de akárhogy is, kell hozzá alkalmazkodni. Ettől lehet, hogy rengeteg formai dolog is megváltozott. Sőt még némi tartalmi változás is történt. De a tartalom lényegi része, ami valamilyen értékrendhez, esztétikai rendhez tartozik, az nem. Az él tovább. Hogy a régi bort új tömlőbe töltöttük, hát attól még az ugyanaz a bor.

Hogy régen máshogy volt? Ez csak körülmény, adottság. Régen vagy oka, vagy lehetősége nem volt az embereknek úgy élni, mint ma. Ha okuk és/vagy lehetőségük lett volna, hát éltek volna mondjuk azzal, hogy Messengeren kommunikáljanak. De akkor régen nem volt rá sem lehetőségük – nem voltak mobiltelefonok –, de okuk sem volt rá, hiszen ma egy városi környezetben egy teljesen más életet élünk, nem találkozunk feltétlenül napjában a közösség tagjainak zömével, illetve számos más közösségnek is tagjai vagyunk. Régen magától értődő volt, hogy egy mulatságba kit hívnak meg és (esetleg) kit nem. Ma ez nem ezen múlik. Régen mindenki elég gyorsan megtudta, hogy mulatság lesz. Ma ez sem triviális. De ha régen lett volna ok és lehetőség, valószínű ők is éltek volna az azóta eltelt idők vívmányaival. Ettől maga a tánc lényegi része nem változik.

~ ~ ~

Visszatérve… Nem nagyon ismerem közelebbről a lovasíjászatot. De amennyi ismeretem van róla, ennek is van egy tartalmi lényege. Kapcsolat a ló és az ember között, kvázi eggyé válnia a lovasnak és a lónak. Kapcsolat a fegyver és az ember között, az ember eggyé válása a fegyverével. Kapcsolat a saját fókuszunkkal. Kontrollálás, a testünk, a figyelmünk kontrollálása. Meg biztos el lehet mondani egy csomó dolgot, de valójában a lényeg ennek a megélése, amit viszont valószínű csak az ért igazán, aki belekóstolt ebbe. Hasonlóan ahhoz, hogy a táncról is el lehet mondani ezer dolgot, de az igazi lényegét soha nem fogja az megérteni, aki könyvárnyi könyveket olvas el, de soha nem állt fel táncolni. A tánc mibenlétének igazi megértése nem foglalható szavakba, kizárólag megtapasztalás révén lehet megérteni, most attól függetlenül, hogy az odavezető út is fontos, ami viszont már szavakba foglalható (tedd ide a lábad, ugorj így stb…).

Hogy milyen anyagból készül az íj? Nem lényegi szempont. Nem tartalmi, pusztán formai szempont. Tartalmivá maximum annyiban tud válni, amennyiben egy más anyagú íj más technikát igényel. Lehet használni mondjuk karbonszálas anyagot egy hagyományörző íjászatnál? Miért ne? Nem az íjkészítés, hanem az íjhasználat hagyományáról van szó. Őseink talán nem használták volna, ha akkor lett volna? Dehogynem. Attól még ugyanúgy a lényeg abban van, amit fentebb felsoroltam, és ami attól nem fog sérülni, hogy nem fából, hanem karbonszálas műanyagból van az az íj.

Hogy egy nő is lovasíjászkodhat? Régen volt egy az akkori korban praktikus és természetes munkamegosztás a nemek között. Hogy ma miért tud és akar ez felbomlani, annak számos tényezője van, pl. van szerepe a megbízható fogamzásgátlásnak, van szerepe a gazdasági berendezkedésünknek is. Hogy ez jó-e vagy sem? Az lehet külön vita tárgya. Objektíven vannak ennek pozitív és negatív hozadékai is. Hogy kinél melyik milyen súllyal esik latba az a személyes értékrend, világkép, habitus, a személyes helyzete alapján dől el. De a lényeg, hogy bár ez egy ma is zajló folyamat, attól még ma ez a helyzet.

Ha férfi vagy, akkor nem kell, hogy zavarjon ez. Hogy te férfiként hogy tanulsz meg együtt lüktetni a lóval, hogy tanulsz meg a célpontra fókuszálni, hogyan tudod önmagadat, a lovat, a fegyvert harmóniába hozni, abban nem fog zavarni, hogy amúgy tőled időben és térben is függetlenül egy nő, lány, gyerek is ezt teszi. Egy nő számára meg mindenképpen pozitívum, hogy ha van rá igénye, választhatja azt, hogy ő ebben a sportban, kultúrában el akar mélyülni. Én ezt nem érzem lényegi, maximum formai szempontnak.

~ ~ ~

De abban sem vagyok meggyőződve, hogy régen nem voltak nők, akik elsajátították ezt a harcmodort. Nyilván akkoriban nem volt fogamzásgátlás, egy nő életének a fókuszába nagyon hamar a család, a gyermekek kerültek. Ennek okán meg minden más elfoglaltsága is ezzel összeegyeztethető elfoglaltság lett, ő gondoskodott a – fogalmazzunk úgy – háztartásról. Mivel ez nagyjából elkerülhetetlen volt, így eleve erre is készítették fel a lány gyermekeket fiatal koruktól kezdve. Egy nőnek nem igénye, nem is annyira lehetősége, hanem legfőképpen ideje, energiája nem maradt arra, hogy megtanuljon harcolni. De bizonyára azért voltak kivételek. Azért nagyon nem ártott, ha volt egy második védvonal. Ha a férfiak el is buktak egy harcban, nem ártott, ha az utódokat valamennyire a nők is meg tudták óvni.

Viszont ha olyan fogamzásgátlási, születésszabályozási eszközeik lettek volna, illetve nincsenek olyan gazdasági helyzetek, amiben egy dolgozó ember munkája nem képes fenntartani nem hogy 3-4, de 1-2 plusz főt is, és nem szorulna rá egy család arra, hogy a férfi mellett a nő is munkát vállaljon, akkor náluk sem lett volna ez szabály. Illetve nem tudom volt-e egyáltalán ilyen szabály, vagy egyszerűen nem volt szokás, nem volt általánosan elterjedt. Mint ahogy ma sem tilos, nem is lenézett vagy elítélt, csak egyszerűen nem megszokott, hogy mondjuk egy 80 éves bácsi Minecraft játszással üsse el az idejét. Nem szokták, a mai korról nem lesznek olyan feljegyzések, hogy lett volna ilyen, pedig nem tiltja semmi.

Problémásnak látom, hogy a nők elférfiasodnak. Felborul egy alapvető rend, amit még érez belül az, aki kapcsolatban van a természettel. Épp ezért kettéválasztanám a kérdést, hogy helyes-e értékrendileg a női lovasíjászkodás, és hogy hagyományőrző-e. (Az elsőt megválaszoltam, hogy nem, a másodikat pedig a történészebb beállítottságúak tudhatják, én nem.)

Szerintem mivel a hagyomány emberi kitaláció tud lenni, nem biztos, hogy harmóniában van a természet rendjével. De azért nagyrészt harmóniában szokott lenni azzal, azért érzik sokan fontosnak az őrzését.