Valaki nem irná le nekem az oly furcsák vagyunk mi emberek verset teljesen? Nem tudom hogy van tovább.

Három változat:

"Ha bánat dúlja lelkedet

és a szíved sajogva ég,

Ne panaszold el senkinek,

Nehogy gúny tárgya légy.

Mosoly lebegjen ajkadon

Míg vérzik a szíved,

Hogy ne lásson át fátyladon

A kíváncsi tömeg.

Ne tudja meg soha, senki,

Ne tudják meg az emberek,

Hogy a szívnek megszakadni

Mosolyogva is lehet."

B

"Olyan furcsák vagyunk mi emberek.

A lelkünk sír, az ajkunk nevet.

Egymásól azt hisszük boldog talán;

S mosolygunk egy-egy boldog szaván.

Közben nem is vesszük észre;

Hogy könnyek égnek csillogó szemébe.

Legnemesebb gyémánt az,

Mely nem tűr magán karcolást.

Legnemesebb szív az; mely vérzik

Mintsem megsebezzen mást!

Ne lásson a fátyolon át

A kiváncsi tömeg,

De mutasd meg: Szívnek meghasadni,

Mosolyogva is lehet!!"

C

"Olyan furák vagyunk mi emberek,

Lelkünk sír, az ajkunk nevet.

Egymásról azt hisszük boldog talán,

És irigykedünk minden szaván.

Azt hisszük, hogy ha a másik szeme ragyog,

Gondolatai tiszták és szabadok.

S nem vesszük, dehogy vesszük észre,

Hogy könnyek égnek csillogó szemébe.

Különösek vagyunk mi emberek,

A lelkünk sír, az ajkunk nevet.

Hazugság az egész életünk,

Hisz akkor is sírunk, ha nevetünk."