Mitől függ, hogy elől vagy máshol is fel lehet szállni a buszra?
Eredetileg elől kell.
Hátul a bliccelők, vagy a türelmetlen (általában bérletesek) szoktak.
Budapestről van szó? Itt a kalauzok eltűnése óta bárhol fel lehetett szállni. Ez a normális.
A sokk bliccelő és az ellenőrhiány miatt vezették be egyes járatokon.
Azért nem egységes, mert nem mindegyiken lehet megoldani.
A járművezetőknek is plusz teher.
Kevés van belőlük. A fizetés rossz, lenézett foglalkozás. Még azokkal is akad konfliktusuk, akik egyébként szokott venni, jegyet vagy bérletet. Ezért sok tapló volt közöttük, mert normális ember csak végszükségben vállal ilyen munkát (hasonlóképpen mint a parkolóőrök).
Nem kellene így lennie, mert ha egy szolgáltatást igénybe veszek, azért nem normális nem fizetni. Az ellenőrnek az a dolga, hogy kiszűrje a lógósokat. Elvileg már akkor is teljesül a cél, ha meglátva utólag kezeled a jegyet.
Vannak népcsoportok, akikhez hozzá sem mernek szólni.
A normálisan viselkedni nem tudó ellenőröket már kiszórták, részben ezért is maradt aránylag kevés.
Hónapok is eltelhetnek úgy, hogy eggyel sem találkozol.
Úgy tudom, más városokban első ajtós felszállás van mindenhol, Pesten túl nagy az utasforgalom.
Ha csak egyetlen ajtón lehetne felszállni, az utascsere lassú lenne. Pl. reggeli csúcsban a Rákóczi úton egy csuklós buszra felszáll 20-25 ember egyszerre. És tudnod kell, hogy úgy, hogy több párhuzamos járat van, amelyeknek jelentős része ugyanott vezet, és a sűrűségük ilyenkor 1-3 perc. És közben a metró is ugyanott megy. És ennek ellenére zsúfoltság van. Ilyenkor sem kalauz nem tudna működni, sem ellenőr nem tud felszállni a buszra.
Első ajtós rend csak ott lett ezért bevezetve, ahol nem csuklós jár, és kisebb az utasforgalom, a kockázat viszont megvan a lógásra. (Van csuklós is, ahol első ajtón kell felszállni, de nem ez a jellemző).
Az utasoknál ez az állapot azért okoz zavart, mert egy megállóba többféle járat is beáll, s aki nem ismeri a rendet, nem érti, miért nem nyitják ki az ajtót neki hátul, a másikon meg miért igen.
A leszállni akaró utasok meg azért nyugtalanok, mert jeleztek, de nem nyílik ki az ajtó. Ezt meg azért teszik a vezetők, mert előbb felszállítja az utasokat az első ajtónál (vagy legalább a zárva tartott ajtókkal odatereli az embereket), és csak azután nyitja a többi ajtót a leszálláshoz.
Budapest tarifarendszere és az ellenőrzés módja is nagyon elavult. A hálózat elég jó, járatsűrűség is elfogadható, és nagy tempóval folyik a járműpark cseréje, de ez a rendszer már nagyon nem jó így.
Köszönöm a kimerítő választ, lélegzetelállító!
Amúgy csak röpke kérdés megfordult a fejemben, hogy végül is tök mindegy lenne, hogy van jegyem vagy nincs, mert akkora a káosz és a busz így is úgy is indulna.
Mindig van bérletem , meg tartalék jegyem, de amúgy is indulna a busz, ha nem lenne, nem?
Most nem azt mondom, hogy akkor mindenki így cselekedne, de nem egy főn fog múlni, nem?
Utaztam már úgy, hogy valaki hátul szállt fel, és a vezető benyomta az tájékoztató szöveget a futáron, hogy mutasd meg neki a jegyet/bérletet, vagy azonnal érvényesítse a jegyet. Mivel egyik sem történt meg, szólt, addig nem megyünk tovább, amíg nem történik meg.
És olyan is, hogy első ránézésre is nyolcvan körüli néni miatt álltunk. Hátul szállt fel, s ott ülőhely is volt. Előre kellett mennie, bemutatni a személyit.
Na ez a 65 év felettiek utazása is érdekes, mert a BKK egyik embere sem jogosult igazoltatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!