Szerintetek mi történt a 12 éve eltűnt Madeleine MCcannal?
A szülők lehetettek gondatlanságból elkövetett emberöléssel, és a lelkiismeretük miatt nem hagynak fel az emberrablós történettel, illetve hogy ne bukjanak le.
A magyar eseteknél hihetőbbnek található az elcsellengő és utána/vagy közvetlenül elrabolt majd megölt gyerekek. Kizárt, hogy életben legyenek, viszont a gyász addig nem tud megtörténni amíg nincs holttest és a vak remény ott tartja az emlékezetet a szülőkben.
A szülők túladagolták altatóval,vagy véletlenül leesett valahonnan ( a kanapé és az ablak között találták a vérnyomokat) ,belehalt a sérülésébe ,aztán eltüntették és előálltak a mesével . Már jóval az "eltűnés" előtt,napokkal. Mivel a szülőknek sok befolyásus barátjuk volt akkoriban,mind a médiában,mint a politikai szférában szépen el lett mismásolva . Szerintem a férfi pszichopata is ,és voltak arra utaló jelek,hogy pedofil ,illetve pedofil hálózattal kapcsolatba is hozhatók a szülők . Michael C hall nagyon jó dokumentumfilmeket csinált,rengeteg összeszedett,időrendbe tett és bizonyított anyag ,legalább 10 órányi,youtubon fent van mind,ha érdekel nézd végig .. illetve a portugál nyomozó is hamar a szülőkhöz lyukadt ki,félre is lett állítva pikk pakk .
Amit ez után írok és kifejtek,az kizárólag az én saját véleményem,tippem,találgatásom ,semmiféle bizonyítékot nem találtam arra,hogy bármelyik igaz (vagy hamis lenne):
Till Tamás szerintem a lovardába vezető úton találkozhatott valakivel,talán ismerőssel . Pedofilía,gyilkosság áldozata lehetett .Ha jól emlékszem 1 férfi be is vallotta,hogy ő volt,aztán egyszercsak visszavonta a vallomását .
Ackermann Dávid : véletlenül,drogok,alkohol,verekedés miatt a Dunába eshetett .. az biztos,hogy a "barátok" azóta is mélyen hallgatnak,senki nem tud semmit,számot cseréltek,eltűntek,sőt a barátnője másnap mintha mi sem történt volna külföldre utazott ,ahol nemes egyszerűséggel eltűnt a rendőrség elől . Biztos,hogy tudják mi történt ,ugyanakkor szándékosságot nem feltételezek ,inkább balesetet amit elhallgattak ,és hallgatnak azóta is . Mondjuk itt az hatalmas vakfolt a történetben,hogy a margitszigeten fényes nappal,hogyan nem látott senki semmit ,és miért nem találták meg azóta sem a holttestet. Illetve az igazolványai ,a mobilja miért nem vesztek a dunába .. szóval ez is csak egy tipp részemről,ami sántít.
Vitéz Barbara ezzel szemben szerintem életben van , elhurcolták,elcsalták prostituáltnak ..kb 1 éve live videochaten beszélt is vele valaki ,képeket készitett,a szülők is felismerték az arcán lévő hegekről,anyajegyekről . Ezt a férfit azóta nem lehet elérni semmilyen formában .
Madeleine igazssága sosem fog kiderülni,mivel a szülők azóta is ebből élnek,mocsok sok pénzt kerestek,pszichopaták és megveszik a médiát maguknak,mint ahogy a netflixes film is elkészült. Till Tamás ügye annyira régi,a nyomok már réges rég kihűltek,a rendőrök nem foglalkoznak ennél frissebb eltűnésekkel sem .
Ackermann Dávid ügye akkor derülhet ki,ha valaki vallomást tesz a barátok közül. Semmilyen egyéb megoldást nem látok,mivel a nyomok itt is kihűltek,és frissiben sem erőltette meg magát a rendőrség.
Vitéz Barbarának még van esélye szerintem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!