Lehet bajom ha nem iszok 24 óráig vagy tovább?
Azt hiszem, 24 órát illik viszonylag jól bírnia egy egészséges embernek (én szenvednék, mint a kutya, pár óra után annyira ihatnékom szokott lenni, de attól még általában bírnám), viszont a körülmények sem mellékesek. Ha eleve keveset szoktál inni s kint vagy a 40 fokos kánikulában a napon, akkor hamar rosszul lehetsz víz nélkül. A páratartalom is számít, az aktivitás is...
Ájulás simán lehet, mert ahhoz egyeseknek nem kell sok s azért 24 óra víz nélkül sokk a szervezetnek.
Van ember, aki szabad akaratból nem iszik 3 napig, ne hidd, hogy nincs. Szárazböjtnek hívják, legalábbis tükörfordításban ez, s átkozottul idióta ötlet, ha engem kérdezel. Nemrég belefutottam egy ilyen esetbe, a kis öngyilkosjelölt (nem ez volt a célja, de mégis minek nevezzem?) már 3 napja nem ivott s persze már kismillió baja volt, de nem igazán fogta fel, hogy innia kéne. Ekkor általában már szomjúságérzet sincs, ami különösen életveszélyessé teszi a dolgot, pedig anélkül is az, ekkor már bármikor belehalhat.
Én csak eszméletlenül, betegen nem ittam ennyi ideig, úgyhogy az ájulás és rosszullét eleve megvolt, nem segít az adatgyűjtésben. Bajom nem lett tőle, ez tényleg elég rövid idő hozzá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!