Nem bírom tovább, azt hiszem étkezési, illetve testkép zavarom van! Hogy mondjam el a szüleimnek?

Mennyi idős vagy?

Sztem menj el dokihoz. Kérj beutalót pszichológushoz.

Szerintem is pszihologushoz kellene menned.

A szüleidnek meg muszály lesz megérteni, ez nem olyan hogy az ember elhatározza hogy sokat eszik és kész...

Én is anorexiás voltam, 162 cm és szintén 39 kiló, anyum azt mondta divatozásból csinálom, pedig ezzel "hessegettem el" az azelőtti mély depresszióm, én 23 éves vagyok és pokoli évem volt.

Aztán környezetet váltottam, elkezdtem dolgozni Rómában a kolosszeumnál (Isteni nyaram volt:) ), megismerkedtem egy csomó emberrel, mindenki mondogatta, hogy húú de (csúnya) csontos vagyok, miért nem hízok kicsit egészségesebb kinézetűre stb., ez megtette a hatását, egyik nap, mikor elmentem vásárolgatni, épp a h&m-ben voltam és tudod a próbafülkében van az a harmadik tükör, amiben totál kívülállóként szemlélheted magad...na mikor abba belenéztem, elfogott a félelem, egy csontsovány kutya jutott magamról eszembe, azelőtt pedig, a normál tükrökben mindig normálisnak láttam magam, sosem vettem észre, hogy ez már túl sovány és hogy tényleg mennyire kiállnak a csontjaim.. Aztán nekifogtam enni, nagyon fájt a lelkem és alig bírtam először a 8OO, majd az 12OO kalóriát, nehezen sikerült leállnom a számolgatással mert előtte az én agyam is csak azon kattogott, napi 8-szor is képes voltam kiszámolni, hogy mennyit ettem, szóval nehéz volt..de lassan visszaszedtem a normál súlyomat (49 kg nekem az ideális), most már nem látszódnak a bordáim meg lett fenekem ismét és valahogy nem tudom elképzelni milyen lehettem 1O kiló mínusszal, mikor a két kezemmel átértem a combom legvastagabb pontját..

Szóval: próbáld magadat meggyógyítani, mert én hiszem, hogy sikerülhet, DE ha úgy érzed hogy neked ez nem megy, akkor ne gondolkozz egy percig se, mondd el a szüleidnek, hogy ez nem játék, nem divatból meg egyéb hülye felindulásból csinálod ezt, hanem komolyan szenvedsz belül és mondd, hogy szeretnél elmenni pszichológushoz mert nem bírod ezt így tovább.

Semmiképp ne halogasd, ennél jobban nem kellene belesüllyednek az anorexiába, mert csak rossz sülhet ki belőle.. Úgyhogy szurkolok neked és hiszem, hogy össze tudod szedni a bátorságodat és eléjük tudsz állni, mert igenis szükséged van a segítségre!!

Elmondhatnád az iskolapszicholugusnak is, vagy az osztályfőnöködnek, vagy a háziorvosodnak.. Legjobb a háziorvos,mert ő eltud küldeni vizsgálatokra, mert a legfontosabb, hogy felmérjék, hogy milyen károkat okozott benned..

Nekem ezek a kivizsgálások voltak: Vérvétel (hormonháztartást is néztek, meg nagyon sok mindent), vizelet, ultrahang, EKG, ilyen tüdőröntgen, meg az általános, megnézték, hogy elvannak e fagyva a végtagjaim, hogy szőrös vagyok e, hogy betapintható e a hasam, meg egy pszichiáterrel kellett beszélgetni és elmondani, hogy mennyit fogytam, mennyi idő alatt, mióta nem menstruálok meg ilyenek. Aztán infúzióra kötöttek, mert durván kivoltam száradva, és az ultrahangot nem is sikerült megcsinálni.

Ha nem eszel többszöri próbálkozás ellenére, talán kapsz egy szondát is, de az azért fájdalmas és jobb enni, mint újra megtanulni..

A vadaskert az elég jól foglalkozik ezzel, meg tapasztaltak is.. De a semmelweis 1sz. gyermek klinika is egész jó, bár nincs külön részlegük és szétszórják a pszichiátria betegeket külön osztályokra.. Én a pulmonológiára kerültem, 6-7 évesek közé.. A Vadaskertben a tizenéveseknek külön osztályuk van legalább.. Nagyon nehéz ebből kijönni, de nem lehetetlen és megéri!! Visszakaphatod az életed! Kitartás!