Kávézással kapcsolatban kérnék tőletek, adnátok tanácsot, véleményt? Részletek alant.
Szia!
Hát olvasni fogunk még az ellenkezőjéről is, hidd el, mármint hogy nem jótékony, ez olyan mint a bornál, meg a sörnél, az egyik kutató ezt mondja, a másik meg azt.
A személyes véleményem: Egyrészt nem szabad agyoncukrozni a kávét, sőt a legjobb az lenne, ha semmit nem tenne bele az ember, max egy pár csepp tejet, de amiben szinte biztos vagyok, hogy a cukor és a tej önmagában károsabb mint maga a kávé.
Aztán meg mértéket kell tartani, egyrészt délután 4 után már nem szabad inni, mert úgy nem lehet rendesen aludni, még ha el is alszol, nem lesz olyan pihentető az alvás mintha nem lenne koffein a szervezetedbe, másrészt nem szabad 3 csészénél többet inni naponta, és azt a három csészét is megfelelő időközönként, tehát nem egymás után. Én munkába reggel megiszok egyet, aztán munka felénél, és amikor hazaérek. Ennyi. Csak mivel sokszor én sem tartom be a fenti "szabályokat", van hogy rosszul jövök ki és forgolódok az éjjel, vagy fáj a fogam a cukortól, esetleg a gyomrom a tejtől.
Hogy milyen fajta Kávét veszel, az úgy is kialakul, én pl mindig észreveszem, ha más kávéból van főzve mint amit otthon megszoktam, az aromája, és úgy az összkép más ilyenkor, hiába kv ez is, meg kv az is. Ha van rá pénzed, én egész kávébabokat vennék a helyedben, és otthon darálnám olyan finomra ami nekem ízlik, illetve még egy dolog, szerezz be egy régi jó kotyogós főzőt, mert azzal lehet a legfinomabbat főzni. Ha nem innál, max napi egyet, akkor a babos megoldás még elmegy, de többnél már drága mulatság lehet. Amúgy mi itthon régen mindig Dowue Egberts Ominát ittunk, nekem ez a kedvencem, az után amit saját magam darálok, de ugye most ott spórol mindenki ahol tud, így még kv-t is váltottunk, mondjuk sokszor mást veszünk próbálgatjuk az olcsóbbakat, nekem valamelyik sárga family kiszerelés az ami még bejön, és olcsóbb kategória, nem tudom, azt hiszem talán Jacobs.
Amit "szigorúan" tarts be, az az hogy lehetőleg mindig csak annyi kávét főzz le magadnak, amennyit meg is iszol egyből, mert melegíteni nem "lehet", elveszíti az ízét a mikrótól is, meg a tűzhelyen melegítéstől is, mintha nem is kávé lenne, én ezt nagyon utálom, csak a friss kávét tudom meginni. Vagy ha ez nem megy, akkor szerezz be egy jó termoszt, az még pár órát melegen tarja. Esetleg így nyáron mehet a mélyhűtőbe pár jégkocka, és jegeskávét csinálhatsz:)
Szóval azt nem tudom hogy jótékony e, de a nap elkezdéséhez mindenképpen jól jön, azt megint csak nem tudom hogy káros e, de nem hinném hogy az, mondom, csak ha túlzásba viszi az ember. Amúgy egy valamit tudok amire hatásos "szer", és az a fejfájás. Ha csak nem valamilyen betegségből adódóan fáj a fejem, hanem "szimplán" fejfájósan indul a napom, és lefőzök egy kávét, már az illatától el szokott múlni a fejfájás. Mondjuk ez lehet csak azoknál van akik amúgy is fogyasztják, mert sajnos van olyan is, hogy pont azért kezd el fájni a fejem, mert nem ittam még aznap kávét. Mondjuk elég régóta megiszok napi pár pohárral, szóval nem is csodálkozok rajta hogy ez nálam így van, de annak kicsi az esélye, hogy nálad is kialakulna ilyen függőség, ha tényleg csak egy bögrét iszol, maximum ha úgy döntesz hogy nincs már rá szükséged, akkor érezhetsz hiányt, elvonási tünetet, főleg a rutin miatt, de ez egy két nap, és el is múlik.
Még annyi, hogy ha reggelre tervezed a kávét, akkor készülj hogy nagy vécére menned kell majd.:) Ez mondjuk még egy jó pont, mert itt ott olvastam, hogy reggel a bél "átmozgatása" fontos az egészség szempontjából, és bizony egy csésze kávé után rendesen mozog a gyomrod.:)
Hát megpróbáltam az én tapasztalataimat összefoglalni neked, remélem segítettem!
Üdv, 22/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!