Miért zavarja a családomat, hogy nem ugyan azt eszem, mint ők?

A családomban mindenki el van hízva! Nálunk családi hagyomány az evés! Az tesz minket boldoggá, az köt minket össze. Ha valami családi esemény van az az első kérdés, hogy mi lesz a kaja.

2 nővérem van, én 18 vagyok, nővéreim 23 és 25 évesek, szóval fiatalok vagyunk mindhárman. Már tinikorunkban elkezdtünk hízni, mert anyu mindig kiadós ebédeket főzött minden nap apu miatt, mert ő mindig kikövetelte. Nagyon ingerlékennyé teszi ha éhes, és anyánk mindig inkább finomakat és bőségesen főzött hogy ne legyen veszekedés itthon. Anyu családjában sosem volt "divat" az elhízás és ahogy néztem a fiatalkori képeit mielőtt még hozzáment volna apánkhoz nagyon vékony nő volt ahogy most az ő húga is az még.

Mikor középsuliba kerültem kezdett el nagyon zavarni a súlyfeleslegem, az osztálytársnőimet mind csinosnak és vékonynak láttam magamhoz képest. A tesiórák szenvedések voltak! Utána hazamentem, végignéztem a (ez most nagyon szemét lesz) kétajtós szekrény nővéreimen és anyámon, meg a disznó apámon aki mindig csak evett.

Hatalmas depresszió kezdett el úrrá lenni rajtam.

Elhatároztam magam: sosem ettem többé a családommal, sosem ettem meg többé anyu főztjét, bezárkóztam a szobámba és képeket nyomtattam ki modellekről, színésznőkről: példaképekről. Ahogyan szerettem volna kinézni.

Zöldségeken éltem, teljesen elvettettem a húst és bevallom (ezt szégyellem is) volt hogy meghánytattam magam.

Most 162 cm és 48 kiló vagyok, többnyire elégedett magammal, még mindig nem eszem ugyanazt és ugyanannyit mint a családom. Én jól érzem magam, de mindenki állandóan piszkál, a nagymamámnak nincs egy kedves szava hozzám, anyu is még mindig elcsomagolja a vasárnapi marhapörköltet ha indulok a koleszba holott már vega vagyok és valamiért felfordul a nyomrom a hústól.

Barátnőim is mondták hogy túlzásokba estem, hogy nem kéne meggyűlölnöm az evést a családom miatt.