Vannak itt anorexiások?

Orovislag soha nem voltam anorexiás, de egyszer szerelmi bánat miatt két hétig nem ettem, egy falat se ment le. Kinyitottam a hűtőt és undorodva vissza is csuktam.

Két hét után egy üvegliftben összecsúsztam - gondolom a mozgás, tériszony, alultápláltság egyszerre.

Utána cukros gyümölcsleveket ittam két napig, hogy valami kalóriát tuszkoljak magamba és visszatágítsam a gyomrom. Majd napi egy banán, utána lassan visszatértem a normál táplálkozáshoz.

De abban a két hétben 50 kg-ról 43-ra fogytam le, eléggé xarul festettem, az összes csontom kilátszott.

Én olyasmi. Nekem egy túlzott fogyi eredménye, inkább sportmániában teljesedett ki, ami nem lett vna gond, csak nem ettem hozzá eleget... sőt... sztán most próbálom helyre tenni magam, mert horribilisen nézek ki, meg mások is mindig nyaggatnak.

Csak nehéz, mert már mindentől puffadok szinte, teltségérzet, stb. :S

Én.

Illetve nem vagyok, csak voltam.

Én sem tudtam, mitől alakult ki, csak 14 éves korom körül rámjött egy ilyen mánia, hogy kövér vagyok, ronda vagyok, semmi vagyok, és azt hittem, hogyha lefogyok, akkor majd minden rendben lesz.

Úgyhogy fogyókúráztam, nem ettem, ha ettem is, akkor annyira bűntudatom lett, hogy kihánytam.

Nagyon rossz volt évekig tartott.

Aztán nem bírtam már, és, mikor egyetemre mentem, és lett saját pénzem, akkor elmentem pszichológushoz, akivel kiderítettük, hogy miért van ez.

Semmi köze nem volt az alakomhoz.

A családomhoz volt köze.

Ahhoz, hogy anyámnak semmi, de semmi nem volt jó és elég, amit csináltam, se a kitűnő bizonyítványok, se a tanulmányi versenyek, se az otthoni házimunka, se az, hogy kedves voltam. Próbáltam örömet szerezni mindig, egész kiskoromtól mindig rajzoltam, ajándékokat készítettem neki, mikor nagyobb lettem dolgoztam, a pénzemből vettem neki parfümöt, táskát, a pénzemet is odaadtam, hogy örömet okozzak. De mindig csak a száját húzgálta erre. Volt, hogy karácsonykor az ajándékomat sem bontotta ki, és amikor meglepetésül vettem egy kis karácsonyfát, akkor azt dühében felrúgta.

Kívülre meg azt mutatta, hogy ő tökéletes anya, és tökéletes a családunk.

Mindig csinos, divatos ruhákban jártunk, a lakásunk csillogott-villogott, mások előtt állandóan jópofizott velem, velünk, otthon meg egy érzelmileg terrorizáló, mártírkodó, kegyetlen nő volt, akinek nem lehetett megfelelni.

Folyton azt mondta, hogy bárcsak ne hozott volna a világra engem, mert 10 évet öregítettem rajta, és tönkretettem az életét.

Aztán a pszichológushoz ahogy jártam, végül is felszínre jött, hogy anyám már apámat sem szerette, véletlenül esett teherbe, el is váltak kiskoromban, tényleg csak teher voltam a nyakán.

És ez a kettősség, hogy anyám jóformán utál (a mai napig így van, el sem tudja fogadni, hogy apám az apám), de kívülre állandóan ezt a gyönyörű családi idillt mutatja, szóval ettől a kettősségtől szinte meghasadt a lelkem.

Mert nem tudtam, hogy mi az igaz, az, amit érzek, vagy az, amit a külvilágnak mutat.

Azt hittem, ha sovány leszek, nem lesz rajtam fölösleg és tökéletes leszek, akkor szeretni fog, és mások is szeretni fognak, és megoldottam az életemet.

Hát, nem így történt!

Ez egy zsákutca volt.

De kijöttem belőle.

Anyámmal azóta is szinte semmilyen a kapcsolatom, most sem jó neki semmi, nem is volt, nem is lesz, nem tud elfogadni engem, de már nem érdekel.

Ez van! Ő nem akarta, hogy legyek, de mégis megszülettem, úgy gondolom, hogy nem véletlen, ha ő nem akarja, hogy hozzá tartozzak, akkor lesznek emberek, akik szeretnek, és akikhez tartozni tudok.

Hát ez az én történetem.

Én már gyógyultnak számítok. Elég különleges eset az enyém, és nem éheztettem magam módszeresen. 13 éves koromban kezdődött, új suliba kerültem, és sokat csúfoltak az iskolában (sajnos gazdag családba születtem, és bár normálisan álltam a többiekhez, ők kiközösítettek. A gyerekek nagyon gonoszok tudnak lenni). Rájöttem, hogy ha sokat vagyok beteg, akkor nem kell iskolába mennem. Sosem voltam jó evő, de pár betegség után teljesen elment az étvágyam. Erre még rátett, hogy apámnak a nagyon vékony nők jöttek be, így amikor kezdtem nőiesedni dagadtnak titulált(168 centi, 48 kg voltam). Ha nincs eszem, többet vagyok beteg, ráadásul fogyok is. Mivel nem éreztem éhségérzetet, fel sem tűnt, hogy egész nap csak egy kekszet ettem. Ha nem kértek rá, nem ettem, és ha ettem is, akkor is csak nagyon keveset. 38 kilóval kerültem be a kórházba krónikus tüdőgyulladással, és benntartottak, amíg nem lettem stabilan 42 kiló. Azóta (hála a páromnak, akit 15 évesen ismertem meg) 50 kiló vagyok, és egyre kevésbé betegesebb. Az étvágyam mostanában kezdett el visszajönni.

19/L

168/48 paraméterekkel apád daginak titulált???

Én 155 centivel vagyok 47 kg-osan versenysúlyomnál (mármint azzal nézek ki jól), 44 kg-osan már úgy néztem ki, mint akit most engedtek ki egy haláltáborból....

Én is az vagyok... Egy szakítással kezdődött,amit a kövérségem következményének könyveltem el. Voltam arcmodell,és sokan, mondták,hogy szép az arcom,így ez mégjobban erősített abban,hogy csak a testem a problémás. 2010 Januárjában 65 kiló voltam a 168 cm-hez,így láttam neki a fogyókúrának. Minden este futottam,eshetett,havazhatott,egy napot se hagytam ki,és 1500 kalóriát ettem. egy hónap után csak 1 kiló ment le,így kevesebbet ettem,1200 kalóriát,majd miután ez se bizonyult túl hatásosnak,1000 majd 800 lett belőle,mivel eltörött a bokám,így az étellel kellett kompenzálni. Utána jobban kezdtem el fogyni,így abbahagytam a futást,és csak az étkezéssel variáltam,ekkor már 54 kg voltam. Sokan mondták hogy jól nézek ki,de nem akartam elhinni. Hogy miért? azért mert több,mint egy éve senkim se volt. Minden rendezvényre elmentem,ha meg nem volt semmi,vagy untam,akkor egész nap a parkban üldögéltem,vagy két város közt vonatoztam,hátha összejövök valakivel.. Eléggé küzdöttem,de hiába. Gondoltam,még mindig a súlyom az oka,és kiútat akartam a szeretethiányból,amibe kezdtem beleőrülni,így tovább fogyóztam 600 kalóriával. Most 43 kg vagyok,és néha még kezdem azt hinni újra és újra,hogy azért nem kellek senkinek,mert kövér vagyok,hiszen volt már mindenféle testalkatom a ducitól a jóig,mégse figyelt rám egy fiú se,hátha az lesz a megoldás,ha vékonyabb leszek... Visszahíznom meg nincs értelme,hisz úgy se tetszettem senkinek... :(

16/L