Étkezési zavarom van már régóta. Voltam bulimiás, anorexiás is, pszichon is kezeltek. Érdekelne, hogy ti étkezési zavaros társaim mit tesztek, evés után, hogy ne fájjon a hasatok, ne érezzetek késztetést a hánytatásra például?

A hasad fájni fog, ez tény, és nem mindenki gyógyul meg a fizikális elbszásból, ezt is tény.

Én 13 éven át voltam ED-s (anorexia, bulimia, kevert zavar).

Aznap, amikor abbahagytam - gyakorlatilag előző nap még 15-20x hánytam, másnap pedig befejeztem -, fájt.

Aztán másnap is. Minden nap, minden étkezés után.

Hol a hasam ment, hol székrekedésem volt, puffadtam, ödémásodtam, fájt a gyomrom, néha iszonyúan, néha épphogy. Sírtam, ha ennem kellett, sírtam utána a fájdalmaktól, rettegtem enni, de féltem a haláltól is (35 kiló voltam, amikor befejeztem ezt az egész szart).

Megoldás: tereld el a figyelmedet, mert akkor nincsen késztetés, mert nem a teltségre figyelsz.

Én kb másnap belekezdtem a könyvembe - amit a 13 év alatt sokszor akartam megírni, de az étkezési zavar volt az életem, abba ilyesmi nem fért bele -, és az rengeteget segített. Elterelt, új világba vitt, örömet okozott és érdekelt, hová vezet a szereplőim sorsa.

EZ érdekelt, nem az hogy binge-eljek és hányjak .

A bulimia már csak egy rossz emlék - 3,5 évvel ezelőtt kezdtem a recoveryt -, a szereplőim és a regényem ellenben még mindig halad :)

De mindenkinek más segít, minden út más, akárcsak a szimptómák. Van olyan ismerősöm, akinek sohasem lett jó az emésztése 4 év étkezési zavar után. Most 41 éves és minden nap fájdalmai vannak, és IBS-es lett.

Nekem szerencsére nem lett maradandó károsodás. Ritkán tényleg fáj a hasam evés után, és olyankor nagyon rossz, de lefekszek, meleg vizes palack, mentatea és ez segít.

De másik volt anorexiás barát (gimis osztálytársam) konkrétan majd' kétnaponta hány, és nem azért mert akar, hanem mert annyira tönkrement a gyomra az éheztetéstől. Kap rá gyógyszert, ami nem igazán segít, de ezzel orvosilag nem tudnak mit csinálni.

A gyomrát nem vehetik ki, szóval kb "így járt". Hiába gyógyult, ez gyakorlatilag teljesen tönkreteszi az életét.

Szóval nagyon smafu, hogy neked épp mi lesz a vége, okoz-e maradandó károsodást, vagy sem, de minél tovább csinálod, annál valószínűbb, hogy fog.

Én is csatlakoznék a 13 évnyi küzdelemhez. Kifejezettem emiatt ezalatt az időszak alatt 6X kerültem kórházba, túl alacsony súly vagy életet veszélyeztető szomatikus állapot miatt. Nekem végül egy rehab segített ebben, ami foglalkozik viselkedéses függőségekkel is. fél év a 13 évhez képest már nem is olyan sok. És megtanultam újra enni, rendes mennyiséget és rendszeresen. Megtanultam megérteni azt, hogy emögött is a valós problémáim elől való menekülés állt. Megláttama zt, hogy bár gyerekként tényleg tehetelen voltam sok dologgal szemben, ezért is találtam magamnak valami olyat problémának (súly, evés), amit tudok irányítani. Mert hát ha az a baj, hogy kövér vagyok, akkor semmi baj, mert le tudok fogyni, de ha az a baj, hogy apa midnden nap agresszívra issza magát, azzal nem tudtam mit kezdeni, azzal szemben tehetetlen voltam. Csak ez a rossz megküzdési stratégia elkísért felnőtt koromra is, és bármi volt, amit félelmetesnek láttam, vagy ahol ki kellett volna állnom magamért és a határaimért, vagy nem volt komfortos, azzal szemben is ezt a taktikát alkalmaztam, hogy oké bármi történik is körülöttem, mindegy, mert az én kis evészavaros világomat ismerem és abban "biztonságban" érzem magam. Én úgy tudtam az evészavarral megküzdeni, hogy többekközött meg kellett tanulnom, hogy már képes vagyok úgy alakítani a körülményeimet, hogy abból ne akarjak menekülni.

Nekem kb 7-8 hónapig fenn maradt az, hogy csak egy gyógynövényes tabi segítségével tudtam rendesen wc-zni, de most egy pre és pro biotikus kúrával ez is helyrejött és nem fáj a hasam. Ha felüti a fejét az érzés, hogy d ejó lenne éheztetni magam, akkor elgondolkozom azon, hogy most mi van az életemben, ami elől menekülni szeretnék. És ha azzal foglalkozom, akkor már nem érzemm a szükségét annak, hogy abban a kis beteg világban éljek.