Ha nem használom a havi lencsét mindennap (csak háromszor egy héten sacc), használhatom valamivel tovább?
Nem. A kontaktlencse az élettartama során a nedvességtartalma egy részét elveszíti, függetlenül attól, hogy használod-e vagy sem.
Sokan fognak hőbörögni, hogy ők bizony négy hónapig használják a három havi lencséjüket, és hogy nem okoz semmit, de bizony okoz. Nem azonnal érzed. De nekem pl már le kellett tennem a kontaktlencsét örökre, mert nem vigyáztam vele eléggl.
Nem értek hozzá, de a logikám azt mondja, hogy heti háromszor azért viseled, tehát nem végig folyadékban áll, ugyanúgy éri a levegő, még ha nem is annyit. Ezenfelül rárakódnak a szennyeződések meg a fehérjék a szemedből és ezeket talán a sok állás még rontja is, mert így nyilván nem dörzsölöd át minden nap meg a lencsédet a folyadékban ugyanúgy, mintha hordanád. A folyadékba, amiben tartod, pedig szépen beköltözhet a bármilyen baktérium a finom szerves anyagok miatt. Még a csomagolásából ki nem bontott lencsének is van egy lejárati határideje, pedig az teljesen steril csomagolásban van. Ezek szerint gyakorlatilag semmilyen külső interakcióra nincs szüksége a lencsének ahhoz, hogy magától is "megromoljon".
Lehet, hogy egy csomó hülyeséget összeírtam itt, mert csak saját logikából tolom, de szerintem ha a szemészedtől megkérdezed (nem attól az optikustól, aki érdekelt abban, hogy eladja neked az új lencsét!) akkor ő szakszerűen megindokolja neked. Az tuti, hogy én azért nem hordhatom, mert nem figyeltem eléggé a felelősségteljes kezelésére, pedig nem is hordtam nagyon túl sosem. Még most, hogy már évek óta nem hordok lencsét is vannak panaszaim, szóval én vigyáznék. Amíg még hordhatod, vigyázz magadra.
Ha ilyen ritkán hordod, neked a napi lencse jobb lenne amúgy.
Itt ír a témáról egy doki: [link] "hordási idő"-re keress
#3: köszi! megkérdezhetem, hogy mi volt az ami nálad ide vezetett? konkrétan mit nem csináltál amit kellett volna?
#4 ilyen az eladásban nem közvetlenül érdekelt, de a lencsékhez értő szemészt hol lehet találni? simán orvosi rendelőben?
Akiket kérdeztem hogy mennyi ideig használják a havi lencséjüket, azok közül mindenki 1,5 hónapig, 2 hónapig hordja. Unokatesóm legalább 10 éve használja és nem havonta cseréli le a havi lencséjét. Nem is figyeli hogy mikor.
Én 2 hónapig hordom
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!