Véleményetek a kancsalságról/kancsalokról?
Heló!
Sajnos kiskorom óta kancsal vagyok.Nem annyira látványosan, főleg akkor amikor fáradt vagyok. Próbálták korrigálni szemüveggel,de nem jött össze, mivel egyrészt zavart,másrészt(nagyobbrészt) nem használt semmit, pedig évek óta hordtam. Úgy döntöttem (kb 1,5éve) hogy nem hordom tovább. (Azt hozzátenném mellékesen hogy 16 éves vagyok.) Azóta nem igazán tudok beszélgetni az emberekkel, nem merek senkinek igazából a szemébe nézni, max. közelről. Miért is? Talán mert félek attól hogy az emberek talán megbélyegeznek, nem úgy viszonyulnak hozzám mintha egészséges lennék. Itt az első kérdésem: mi a véleményetek nektek erről, hogy ha valaki kancsal,akkor azt megbélyegzitek? (itt gondolok a nem kancsalokra) és akiknek ilyen problémájuk van azok hogyan viszonyulnak ehhez az egész dologhoz? Ti elfogadjátok magatokat?
Egy másik kérdés: lehet kancsalság ellen kontaktlencsét hordani?(mivel zavar a szemüveg, valamint olyan helyen szeretnék majd a későbbiekben dolgozni, ahol nem igazán elfogadott a szemüveg viselete szemkontaktus miatt és ezt korrigálni lehetne talán egy kontaktlencsével)
Köszönöm előre is a válaszokat!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
én kb. 10 éves korom óta látok homályosan (nem látok távolra). 12 éves koromban csináltattunk szemüveget (addig valahogy nem kellett vagy nem tudom...) de nem hordtam. 13 évesen az egyik szemgolyóm kiment egy picit. közben egyre sűrűbben hordtam a szemüveget (gépezéshez) és a szemem "visszament a helyére". most is hordom a szemüveget. :D szerencsére nekem hatott a szemüveg.
nos, a kancsal emberekkel nincsen semmi bajom. bár nem tudok velük beszélgetni, mert nem tudom, hogy melyik szemébe nézzek vagy egyáltalán ő hogy lát engem.
remélem sikerül "megjavítani" a szemed. :) sok sikert! :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Naponta látok kancsal embereket mászkálni az utcán, szóval nem zavar, csak az első találkozás szokott érdekes lenni.. Mármint, odajön hozzám valaki, hogy kérdezzen, vagy éppen én szeretnék tőle megtudakolni valamit, és hirtelen nem tudom, melyik szemébe nézzek, meg azt, hogy biztosan hozzám beszél-e. Bár, ha ilyen van, mostanság már a két szeme közé nézek, így biztosan nem lehet baj :) Nem akarok megbámulni senkit, mert magamból kiindulva azt gondolom, hogy nem kellemes, amikor végigmérnek.
Amúgy egy tanárom kancsal volt, és olyan rossz volt, hogy sosem tudtuk, kit akar kihívni felelni, mert keverte a neveket, szóval mindenki majdnem szívinfarktust kapott az óráján - bár szerintem még direkt rá is tett egy lapáttal...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
hogy udvarolsz egy kancsal lánynak?
szemeid kereszttüzében égek
és egy félszemű lánynak?
szemednek nincsen párja :D
Egyébként én nem nézem le azt aki kancsal. Nem gáz, nekem is volt ilyen ismerősöm.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szia!
Én 16 éves koromig kancsal voltam a jobb szememre, amit akkor végre megmütöttek!
Azért mondom, hogy végre, mert ráadásul én azzal a szememmel nem is látok és igy egyik orvos sem akarta vállalni a mütétet, mondván teljesen felesleges, mert úgyis vissza fog állni!
Aztán találtunk egy nagyon kedves doktornőt, aki elvállalta a mütétet. Mondjuk ő is mondta, hogy nem garantálja, hogy 5-10 év múlva nem fog visszaállni, de megcsinálja, mert engem zavar!
Akkor voltam 16, most vagyok 33, és teljesen jó azóta is!
Én teljesen együtt tudok érezni veled, tudom milyen rossz amikor ezért furcsán néznek az emberek!
Azt javasolnám neked, hogy müttesd meg és meglátod mintha teljesen kicseréltek volna!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!