Mennyibe kerül egy szemműtét és mennyire megbízható?
Rossza a szemem és elegem van a kontaktlencsékből és a szemüvegekből is. Szeretnék végre egészséges szemeket. Mennyibe kerül egy ilyen műtét? (Mind a két szemem rossz, az egyik -2,50 a másik -2,75)
Mennyire javítja a látást? Vannak kockázatai? Mennyi az esélye hogy nem sikerül jól a műtét?
Igazából nem saját bevallást tudok mondani, hanem ismerősökét.
Nővérem vőlegénye volt szemüveges már gyerekkora óta. Tavaly szánta rá magát egy szemműtétre, méghozzá Budapesten. Nagyjából félmillió forintba került nekik, és lézeresen csinálták meg neki.
Azt mondta, hogy kezdetben érdekes volt, de sikerült.
1-2 hónapig kapott egy cseppet, amiből napi 2-3x kellett csepegtetnie és azóta jobban lát mint akárki más. :D
Azonban azt ajánlom, ha választassz klinikát, akkor ne holmi szart keress. Hanem olyat, ahol kifejezetten ezzel foglalkoznak, és komolyan.
Hidd el. Megéri.
Ahogy az első válaszoló mondja, a két szem nagyjából félmillió Ft.
Magának a műtétnek minimális a kockázata, mivel a lézer valós időben követi le az esetleges szemmozgásodat. Ez annyira fejlett technológia, hogy teljesen veszélytelen.
Nagyobb kockázatot inkább a műtétet követő felépülés jelent, amikor neked kell ügyelned rá, hogy ne kerüljön bele por, piszok, szennyeződés, ne érje UV fény.
Írnak itt mindenféle propaganda szöveget, hogy már másnap dolgozhatsz, és hogy 150%-os lesz a látásod, stb.
Nos, ezt fenntartásokkal kell kezelni. Mire tényleg élesen látsz, az néhány hét. A százalékot meg nem tudom mihez viszonyítják, de azért nem fogsz nagyságrendekkel jobban látni, mint egy egészséges ember. De ha "csak" annyira látsz, már az is azt jelenti, hogy megszabadultál a szemüvegtől.
Ergo ezzel együtt azt mondom, hogy megéri, és ha betartod az orvosi utasításokat, akkor a kockázat is minimális.
"Mennyi az esélye hogy nem sikerül jól a műtét?"
A nem jól sikerül legfeljebb azt jelenti, hogy hamar visszaromlik. Ennek két oka lehet:
1) Még nem állt be a stabil dioptria. Ezért csak akkor javasolt szemműtét megcsináltatni, ha már min. 5 éve stabil, és nem romlott.
2) Az esetek kis hányadában a szem rosszul reagál a regenerációt gátló szemcseppekre, és igyekszik visszaállítani a korábbi, hibás görbületet. Ennek az esélye kb. 1%. Jobb helyeken (érdemes ilyet választani) garanciát vállalnak arra hogy ha X időn belül 1 dioptriánál jobban visszaromlik, akkor térítésmentesen megismétlik.
És úgy általában, érdemes olyan helyre menni, ahol többféle kezelést is végeznek, mert akkor őszintébben elmondják, ha valamelyikre nem vagy alkalmas, és inkább a másik fajta műtétet javasolják. Tudniillik, lézeres szemműtétből is többféle eljárás létezik, és mindegyiknek megvannak az előnyei és hátrányai.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!