Javítható a szemem?
Fontos, hogy megerősödjön a szemed, vagyis ne sorvadjanak tovább a szemizmaid. A közelre nézéskor összehúzódnak, a távolra nézéskor elernyednek. Tehát nem szabad túl sokat közelre nézni, mivel akkor elsorvadnak a szemizmok a túl sok munkától, a kimerültségtől. Ezért ha képernyőt nézel, húszpercenként legalább tarts öt perc szünetet, amíg távolra nézel. Fontos az is, hogy naponta több órát nézz távolra (3-4 óra), hogy regenerálódjanak a szemizmaid.
Ha most kezdődtek a szemproblémáid, akkor még javíthatsz rajta, amíg végleg el nem sorvadnak a fókuszálásért felelős szemlencseizmaid. Mert ezek sorvadnak el a túlságos megerőltetéstől. Javaslom, kerüld az elektronikus képernyőt, és kirándulj sokat, mert túrázás közben automatikusan távolra nézel. Egyél karotinokat, azok nagyon fontosak a szemnek. Ezek a répafélékben fordulnak elő legnagyobb arányban, a sárgarépában pedig a legtöbb.
Fontos a szemnek (különösen a szemlencsének) a kék fény kerülése. Mert a kék fény károsítja a szemlencsét és a retinát is. A kék fényt az elektronikus képernyők nagy arányban bocsátják ki.
Ezért is érdemes a képernyők elkerülése.
Remélem segítettem.
Lásd google tompalátás kezelése
Ott megmondják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!