Kezdőoldal » Egészség » Sérülések, balesetek » Szerintetek el tört, kiugrott...

Szerintetek el tört, kiugrott vagy csak zuzodás?

Figyelt kérdés
Sziasztok, 3 napja össze estem ami által rá estem a kezemre,ami azonnal fájt és be kèkűlt, majd piros lett kisuj tövébe bütyök részén a gyűrűs ujjammal együtt emelett a középső ujjamnál is kicsit de nem igazán foglalkoztatott hisz gondoltam zuzodás, másnap már teljesen sötét kék lett és jobban fájt,de mivel tudtam mozgatni az ujjaim, így gondoltam gyógyul. Viszont ma a 3 napon el kezdett a kisujjam önéletet élni szó szerint, azt érzem hogy a kisuj csontja a kéz fejemen a gyűrűs új csonjanál van, emelet látni is, és ha mozgatom a kis ujjam akkor a gyűrűs ujjam is mozog (ami nyilván alap szinten mozog mindenkinek, de nm így mintha tényleg én mozgatnám, és nm is látszik a másik kezemen így hogy mozog) a másik be van dagadva, legalább is kétszer akkora a bütyök és a kisujjam eleje mint a másik kezemen, fáj, kékes lila és amit még szintén észre vettem, hogy a kis ujjam a sérül karomon olyan szinten tudom be hajlitani vagy kifelé nyújtani, ahogy a másik kezemen csak félig, sőt akadozik is magától, ez által nyilván azt sejtem h ki akadt,viszont a dagadas miatt nem vagyok benne biztos hogy mi is a baj... Szerintetek?
2018. nov. 23. 23:01
 1/1 anonim ***** válasza:
Ha törik, vagy zúzódik a csont, akkor a körülötte lévő izmok bedagadnak, hogy rögzítsék a sérült végtagot/részt. A leírtak alapján nem tudom megmondani hogy mi lehet, de ezzel mindenki így van.
2018. nov. 24. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!