Nagy ütést kapott, azért fáj így?
Tegnap este már hazafele tartottam gyalog haverral, és a járdán jöttünk az út mellett, az út és a járda között van egy szalagkorlát. Ugye a felfogatása a járda felén van, én pedig elszórakoztam és teljes erőből beletérdeltem... Csillagokat láttam, a másik felén a járdának van egy korlát, belekapaszkodtam, de végül le kellett ülnöm a járdára nem érdekelt semmi, annyira fájt. Remegni kezdett kicsit, zsibbadt. De sietnem kellett, ezért 2-3 perc után lábra álltam, éreztem, hogy fáj, de muszáj volt menni. Végülis 50 méter megtétele után már nem fájt nagyon tudtam sántítás nélkül jönni. A "baleset" helyszínétől 900 méterre lakok kb. Otthon aztán anyu tett rá valami krémet (Voltaren?!) ami hűsített, és utána kellemes volt.
Ma reggel nagyon fájt amikor ráálltam, de pár lépés után (ágytól az ablakik, kb 3 méter) már nem éreztem. Csigalépcsőm van, megyek rajta fel és le, felfelé könnyű, lefele nehezebb, de fájdalom nélkül lejutok. Csak lassan.
Öltözködni nem volt könnyű, mert 90 fokos szögnél tovább csak fájdalommal hajlik. Erős szúró, olyan mintha két dolog összeérne és ütné a másikat. Ugyanez felemeléskor, és hátrahajlításkor is.
Simán, fájdalom nélkül megállok a bal lábamon (ő sérült). Menés közben egyátalán nem fáj.
Megjegyzés: 2 melegítő (vastagabb) nadrág, és egy alsó nadrág is volt rajtam, de így is felrepedt a bőr és kicsit vérzett. Rossz belegondolni, mi lett volna, ha mondjuk nyáron történik ez..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!