Megrázott az áram, mi a teendő?
Kihúztam a PS2-t a konnektorból, ahogy kihúztam véletlen hozzáértem a fém részéhez a 220-as csatlakozónak(szóval kóboráram lehetett), azonnal elengedtem, nincs semmi égési sérülés, a bal karomban éreztem és egy kicsit a szívemen is, remélem semmi baj nem lesz.
Nem érzek semmi rosszat így utólag, de akkor éreztem.
Köszönöm a válaszokat előre is.
Tűz és balesetvédelmi oktatáson azt tanítják, hogy ilyenkor megfigyelésre be kell menni kórházba, mert egy 0.01 század másodpercig tartó áramütés is nemkívánt folyamatokat indíthat el a szervezetben.
Olyasmit magyaráztak, hogy a vér (mint minden folyadék) hidrogénból és oxigénből áll és az áramütés során e kettő szétválhat és levegőbuborék keletkezhet a vérben, amely ha elér egy nagyobb szervet (pl. tüdő), akkor gond van.
Tény, hogy ezt mondják mindenhol.
Bár a kérdezőé eléggé határeset, mert elmondása szerint nem a hálózat rázta meg, hanem egy kondenzátor sült ki rajta, azzal a nagyfesz áramütéssel se megy senki orvoshoz, amikor fésülködés után megrázza a kilincs. De persze itt is lehetne eltérések a kisülés energiájában.
Egy biztos, én senkinek nem mondanám azt, hogy ne menjen orvoshoz egy elvileg kicsi áramütés után, mert nincs kedvem a bíróságra mászkálni, ha ő lesz az az egy az ezerből, aki valahogy belehal :) Szóval döntse el szépen mindenki magának.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!