Így van esélye a terhességnek?
Figyelt kérdés
A menstruációm szerdán kezdődött, bár picit tolódott, mivel most kezdtem dolgozni és elég ideges voltam miatta, csak az járt a fejemben, a párommal nem is tudtam ez miatt szeretkezni párszor. Azóta ez a gond megoldódott :) szóval szerdán megjött, és nekem olyan hogy első nap nagyon erős, a többin már csak néha egy-egy kisebb adag. 4-5 napig tart, a végén már nagyon kevés. Tegnap még volt egy kevés, ma már nem. Éjszaka együtt voltunk a barátommal. Mindig védekeztünk, nagyon figyeltünk erre, ő is, én is. Szombat este olyat csinált, hogy nadrágon illetve bugyin keresztül hozzám nyomta, dörgölte a péniszét. Az nagyon megtetszett, és nagyon régóta vágyok arra hogy, a bőröm az ő bőrével érintkezzen. Óvszerrel védekeztünk mindig, nekem ő az első, neki én a második de a másik lánnyal is mindig óvszerrel védekezett. Levetettem vele a nadrágját, én is levettem mindent, és először a fenekemet simogattam vele, majd egyre jobban odanyomtam magamhoz oldaltfekvésben. Ő picit tiltakozott, kéjes hangon, lágyan mondta h ne, de elborult az agyam. Először a végét akartam betenni, de előtte többször is leellenőriztem, száraz volt a vége. Oldalt nem sikerült "észrevétlenül", ezért föléemelkedtem és elkezdtem ismét dörgölni. Ő könyörgött hogy csak had "öltöztesse be" és üljek rá de nem hagytam. A végét picit benyomtam, ő meglepődve felnyögött. Egyre lassabban ráültem majd elkezdtem mozogni rajta. Sírni tudtam volna a boldogságtól, ő kb le akart húzni róla kb fél perc után h elélvez. De annyira jó volt őt érezni. Aztán átváltottunk óvszerre, majd a második alkalomnál misszionáriusban magamra húztam, ott előtte szájjal csináltam neki, részben h leszedjem a maradék spermát. Majd betette, kb 3-4 percig csináltuk úgy, majd megint óvszer, de most kifulladt a végére és nem ment el. Ez kb 3 óráig tartott. Mennyi az esély a terhességre?2017. jún. 26. 12:32
1/1 anonim válasza:
A nullánál több. Nem sok, de ha véletlenül mégis bejönne, szerinted hogy fog rá reagálni a párod, hogy kvázi felcsináltattad vele magad? Tudom, csúnya szó, de ettől még csúnyábbakat is kaphatsz.
Ha óvszer nélkül van szex, lehetséges a terhesség. Esély, mivel a mensid kezdete után volt pár nappal, és nem ment el benned gumi nélkül, kevés van, de nem nulla. De ha ilyeneket többször fogtok csinálni - és ha már egyszer megússzátok, miért ne vállalkoznátok rá többször is, ez így szokott lenni - akkor egyszer tényleg bekaphatod a legyet.
Minden hasonló "védekezés" csak akkor opció, ha nem katasztrófa, ha mégis becsúszik a baba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!