Mennyire normális, hogy még nem állt be a mensim terhesség után ennyi idővel?
Terhesség óta ez a 4. mensim. Eddig 31 napra jött meg, de most 34-re. Eddig elég erős volt, de mindig 2 nap alig valami történéssel és 3. 4. nap nagyon erős vérzéssel. Kábé egy hétig elhúzódva a mensi. Most 34 napra jött meg, 4. napja, hogy megvan, de eddig még mindig csak alig valamivel, még mindig olyan, mint az első két nap szokott, jóformán semmi, csak barnázom kicsit. Ez a második terhességem volt. Első után semmi gond nem volt. Elsőnél gátmetszéssel szültem, azóta erős mensikor feszülök. Ez után a terhesség után eddig mensi előtt is feszültem kicsit és mensi alatt is. Most semmi.
3 nappal a mensi előtt először 11 év alatt előfordult, hogy véletlen védekezés nélkül voltunk együtt. El is mentem gyógyszerért, de rögtön másnap nem sikerült elmennem csak következő nap. A gyógyszer így 85 százalékos, azt mondták és 5 napon belül kell bevenni. Másnap el is kezdődött a mensi, de azóta meg ez van. Ilyen gyorsan kizárt, hogy a pete lejusson és beágyazódjon, úgyhogy kizártnak tartom, hogy esetleg most emiatt teherbe estem. Ha ez történt, akkor az nem most, hanem hamarabb, de hamarabb meg kizárt, mert védekeztünk. De a gyógyszer esetleg bekavarhatott. Habár az ellenkezőjeképpen szokott bekavarni, azt mondják. Valószínűbb, hogy hamarabb jön meg tőle a mensi és erősebb is.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!