Petefészek ciszta műtét? 😱
Pedig mindenképp el kell küldeni.
Nekem volt többször is, az utolsóval (harmadik) épp most műtöttek.
Az első úgy derült ki, hogy megcsavarodott. Összegörnyedve, vinnyogva kúsztam be a kórházba, mert olyan érzés volt, mintha megkéseltek volna.
Nem egy halálos betegség, de egyrészt megcsavarodhat és az azonnali kórházi kezelést igényel. A legutóbbi nekem nagy volt, alhasi fájdalmakat okozott. Ha pedig sokáig kezeletlen marad, kialakulHAT később komoly probléma.
Keresztanyukád szült már? Okozhat teherbeesési problémákat, de mondjuk nekem simán összejött a gyerek mellette is. A második cisztám terhesség alatt derült ki egy ultrahangon. Aztán ahogy nőtt a gyerek szépen kipukkasztotta. Mondhatni nagy élmény volt, szintén késeléshez hasonló, alig bírtam felegyenesedni, azt hittem ott halok meg.
Szerintem nyugodtan piszkáld, ezt nem szabad elhanyagolni. Az orvos megnézi ultrahangon, elképzelhető, hogy a mérete miatt ha kicsi nem is csinálnak vele semmit, de figyelemmel kell kísérni.
Köszönöm.
Még az jutott az eszembe, hogy nem attól fél esetleg, hogy kiveszik a petefészkét?
Ugyanis nálam most ez volt. Elmúltam 40, nagyobb gyerekeim vannak, tehát nem akarok már szülni, a ciszta mindig ugyanazon az oldalon állandó visszatérő probléma.
Most a műtét előtt beszéltem a dokival és abban maradtunk, hogy ha úgy látja jónak, akkor ne küzdjön azért, hogy a petefészkem megmaradjon. Úgyhogy nekem ki kellett venni azon az oldalon, mert a ciszta is nagy volt, egy korábbi műtét miatt voltak összenövések így ez volt a legegyszerűbb.
Szerdán volt a műtét, szombaton hazaengedtek. Viszont nekem egy korábbi műtét helyén vágták fel függőleges irányban, hogy ne legyek összevagdalva meg a korábbi összenövéseket is rendezgettek. Normál esetben vízszintesen vágott volna a doki (ahogy a császárt csinálják) és azzal egy nappal korábban hazamehettem volna. Így utólag nem volt szörnyű, elég hamar rendbe jöttem. Most a kontrollon találkoztam egy nővel, akit aznap műtöttek mint engem, őt vízszintesen vágták és más probléma miatt kipakolták. Ő is nagyon hamar összeszedte magát.
Annyi van, hogy sokáig nem szabad emelni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!