25 évesen először nőgyógyász?
Tudom, tuudom, késő, de a történetem bonyolult:
Voltam már egy mellciszta miatt 14 évesen, de eléggé "megkínoztak vele, van emiatt egy alap félelem bennem a nőgyógyászattól + anyukám daganatos -nem nőgyógyászati- betegsége, majd halála miatt NEM bírok orvosi rendelő közelébe menni. Vagyis, pszichológiailag nagyon megvisel.
25 éves vagyok, 4 éve van párom, de eddig a világ túlfelén járt egyetemre, így havonta 1-2 nap amit együtt töltöttünk, így a nemi életemet sem lehet zsúfoltnak, vagy aktívnak nevezni.
De ennyi idősen már illene elmenni.
Szerintetek nagyon le fog szúrni a nődoki, hogy eddig vártam?
Az orvosok között is vannak parasztok, így biztos akad olyan, aki lecseszne. De szerintem azért a többség úgy van vele, hogy jobb későn, mint soha.
Ez ne tartson vissza. Ha megjegyzést tesz, engedd el a füled mellett, vagy mondd meg neki, hogy nem lecseszésért jöttél.
Én kb. egy hónapja voltam elôször 25évesen.
Nem volt vészes, fájni sem fájt egyáltalán. A kenetvétel sem. Doktornôhöz mentem, magánba. Azt ajánlom neked is,idôpontra mentem. fél percet sem kellett várnom. Ne félj, jobb hamar túl lenni rajta. :)
Hogy jönne ahhoz, hogy letoljon téged??
Taknyos kisgyerek lennél??
Szerintem is női orvoshoz menj először, bár ha jól értettem, akkor már voltál nőgyógyásznál 14 évesen?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!