Mi lehet a gond? Elég érdekes dolgot tapasztalok!
23 éves vagyok, a napokban éreztem, hogy görcsöl a hasam, nem volt ebben semmi különös, aztán elkezdtem számolgatni, és rájöttem, hogy már 2 hónapja nem jött meg. Nem tudom, hogy fordulhatott elő, hogy "elfelejtettem", általában figyelmes vagyok. Állapotos nem lehetek, hiszen nem élek nemi életet. A görcsök egyre erősödtek (nekem mindig nagyon fáj, ha megjön, de akkor már 1. napon vagyok, tehát a görcsök vérzéssel közel egy időben jelennek meg kivétel nélkül).
Most viszont továbbra is csak a görcs van, a maximum hullámon már túl is jutottam fájdalomcsillapítókkal. Minden más jellemző tünet megvolt az első napokban, mint az ingerlékenység, puffadás, pattanások, vízvisszatartás, ezek már csillapodnak, ahogy mindig. Megközelítőleg 6 napja tart, és valóban úgy érzem magam, mint általában az utolsó 1-2 napon, csak éppen a vérzés nem jelentkezik, pedig ilyenkor már alig szokott lenni.
Eddig semmilyen nőgyógyászati betegségem nem volt, csak ciszta tini koromban, ami fogamzásgátlótól el is múlt (azóta nem is szedtem semmit, akkor is csak ezért). A menzeszem teljesen rendszeres évek óta. A görcsök már enyhültek, nem tudom, hogy mi a fene lehet ez. Tapasztalt már ilyet valaki? Ötletek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!