A barátommal kipróbáltuk gumi nélkül, de csak 4-5 másodpercig utána egyből kivette! Nem ment el bennem, csak kipróbáltuk, hogy gumi nélkül milyen ebből nem lehet baj ugye?
Az előváladéktól is lehetsz terhes, akár 4-5 mp, akármennyi. Tessék FELELŐSSÉGET vállalni azért, hogy baromságot csináltál, és legközelebb nem csinálni. Gondolkodj előre, és ne arra építs, hogy hátha szerencséd lesz!!!!!
Ne engedd behatolni, még a nemi szervével a nemi szervedhez érni sem védekezés nélkül!
10: tessék szépen megnézni a megszakított közösülés Pearl-indexét. 40 körüli!!! Ez azt jelenti, hogy 100 nőből, aki megszakítással védekezik, 40 teherbe esik egy év alatt. Ez k{rvára nem azt mutatja, hogy mennyire csillagászati kicsi esély van a terhességre az előváladéktól.
Vannak mázlisták, akik nem esnek teherbe így, de aztán később esetleg kiderülhet, hogy ez nem is mázli, hanem alapból is kisebb a nőnek a fogamzásra való esélye... Remélem nálatok nem így lesz, csak csillagászati mázlitok volt eddig...
Tessék itt van a pearl-indexek táblázata, tájékozódjatok:
Itt egy ilyen kerdes :Én egy 16 éves lány vagyok. Június 6-án lefeküdtem a barátommal. Az utolsó menzeszem május 21-én kezdődött. Ez volt az első alkalom. Az lenne a kérdésem, hogy terhes vagyok-e? Ugyanis volt némi előváladéka a barátomnak és így egy nagyon kevés időre (kb. 10 másodperc) behatolt a hüvelyembe, de utána gumi óvszerrel folytattuk. Tehát: az előváladéktól lehetek-e terhes? A leírtak alapján mennyi esélyem van arra, hogy teherbe estem?
Dilaila
Kedves Dilaila
Már sokszor előkerült az előváladék kérdése. Leszögezem ismét – ha valóban csak előváladékról volt szó, akkor a teherbeesés esélye a nullával egyenlő. Sokszor előkerült már az is, hogy ifjú hölgyeknél a számolgatás kisebb jelentőségű, mert ebben a korban még gyakori a rendkívüli peteérés. De természetesen az előváladék ilyen esetben sem „veszélyes”.
Aha, most komolyan gondolod, hogy a vital.hu-t mint megbízható forrást beidézed? :S
Használd a fejedet légy szíves. Amit csináltak, az egyenlő a megszakított közösüléssel. A megszakított közösülés pearl-indexét feljebb olvashatod.
De hogy kielégítselek, én is tudok netes linkeket keresni, amelyiken írják, hogy előváladéktól lehetséges terhesség... Tessék kettő, na, most melyikünk győzött...
A pszichiáter is orvos.
Kérdező, nincs okod aggódni, de legközelebb ne csináljátok gumi nélkül. Egyébként is csak akkor lehet sperma az előnedvben, ha előtte pár napon belül történt magömlés. És 4-5 mp-et ne hasonlítsunk már össze egy 15-40 perces aktussal, ahol tényleges magömlés történik a pénisz kivételét követően.
Tényleg van esély arra, hogy terhes legyél, de erre az esély 1% alatt van. Pláne, ha nem az ovulációd körül voltatok egyűtt. Persze most majd jön mindenki azzal, hogy bármikpr lehet rendkívüli ovuláció.
Mellesleg a 40% nem az előváladéktól esik teherbe, ebben az is benne van, amikor véletlenül a nőben élvez el a férfi és nem vesz be esemény utánit. Vagy egy aktust egy újabb menet követ, ahol már valóban tartalmaz az előváladék spermát.
Vagy óvszerhasználóknál is abból jön ki a pearl értéke, hogy az elején nem húznak óvszert, és történt az elmúlt 1-2 napban magömlés, tehát tartalmaz az előnedv spermát. De itt sem 5 mp-ig csinálják. Vagy bent marad a gumi, vagy kiszakad, csak nem ellenőrzik le/nem foflalkoznak vele/nem veszik észre. Nem a jól használt, sérülésmentes gumin úszkálnak át a spermák...
Én nwm a felelőtlen szexuális életet támogatom, de ne hozzuk már rá szerencsétlen kérdezőre feleslegesen a frászt. Most úgyis egy életre megtanulta, hogy ne csinálják gumi nélkül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!