Azt mondta a nődokim, hogy kisebb a méhem, mint kéne. Ez baj? Ha igen, mit kell ilyenkor tenni? (20/L)





Szia!
Nem tudom baj-e. Szerintem kérdezd meg az orvost aki mondta. Itt nem hiszem, hogy kapsz rá megfelelő választ, inkább csak találgatni lehet.










egyik ismerősömnek szinte nem is volt méhe, azt mondták akkora, mint egy cseresznyemag.
2-szer elvetélt, akkor mondta neki a doki, hogy meg kell műteni.
Műtét után nem sokkal terhes lett, most már a 3. babáját várja. Szóval ha nagyon kicsi, akkor is lehet rajta segíteni.










Nem tudni, neked mennyivel kisebb a méhed, ezt az orvosoddal kellene megbeszélned. Ha nem extrém a méretkülönbség (erre kicsi az esély, hiszen akkor bizonyára szólt volna), akkor ugyanúgy szedhetsz fogamzásgátlót, és lehet majd babád is. Nekem minden leletemen mindig azt írták, hogy rendesnél kisebb, hátrahajló méhem van. Aztán 8 évig szedtem fogamzásgátlót, utána pedig 4.havi próbálkozásra teherbe estem, a terhességem viszonylag rendben, extra gondok nélkül zajlott és most van egy makkegészséges kisfiam.
Ne ess kétségbe, beszélj az orvosoddal, ő majd mindent pontosan elmagyaráz!















Szia!
Nekem is mindig azt mondta a nődokim, hogy rendesnél kisebb a méhem.Aztán csinált egy hüvelyultrahangot és kiderült a méhem normális méretű viszont a petefészkeim nagyobbak. :)
De azt mondta hogy ez nem baj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!