18 éves lányoknál normális még a bugyira vetkőzés iskolában? Más sulikban is így van?
Micsoda?:DD
Nálunk se általánosban nem kellet ilyet, se középsuliban sosem:D
Bugyira... xddd még melltartóra sem.
Dehogyis normális ez!
El ne hidd már.
Nem hiszem, hogy lenne ilyen bárhol is ahol 18 éves lányokat bugyira akarnának vetkőztetni.
Sajna nálunk ilyen volt általánosban és középsuliban is, hármasával mentünk be, teljesen le kellett vetkőzni, csak fehérnemű maradhatott, és a hideg kövön állva végignézni a többiek vizsgálatát, meghallgatni a kórtörténetüket. A nő pedig csak parancsolgatott és türelmetlenkedett, menstruáló lányoknak is le kellett vetkőzniük. Ja, és vizsgálat előtt pár másodperccel tudtuk meg, hogy mikor lesz, amikor konkrétan szóltak, hogy menni kell. Fogászattal is így volt, ezért ott pont kajálás után nézte a nő a fogaimat.
Csoda, hogy azóta előítéletes vagyok a dokikkal szemben? Mindet tapló, parancsolgató, durva, érzéketlen baromnak tartom.
Ne hagyjátok! Miért nem mondjátok hogy így nem!
Nem a vizsgálar ellen vagytok, csak a módja ellen.
Nem igazán normális. Fiúknál meg alapból meztelenre vetkőztetik őket, sokszor egymás jelenlétében. Csak ugye, nem fogják előre bejelenteni, hogy na akkor fiúk lányok holnap után intim vizsgálat lesz, hanem óra alatt közlik, hogy a szünetben orvosi vizsgálat, de még akkor se mondják, hogy mi lesz pontosan, és amikor bemennek akkor közli az orvos, védőnő, hogy na akkor vetkőzés, sokszor bizony meztelenre, én fiúként beszélhetek, én eddig akár melyik suliba jártam, mindenhol le kellett vetkőzni meztelenre és ott volt a többi fiú is az osztályból, ráadásul az igazgató és osztályfőnök is bent maradt, még fenyegetőztek is, hogy ki leszünk rúgva, ha ellenkezünk meg ez lesz meg az lesz. Szóval szerintem a lányok még könnyen megússzak, de a fiúk nem. Sőt, nem tudom hallottatok arról valamit, hogy állítólag van, vagy lesz valami egészségi érettségi (nem az egészségügyire gondolok, ami egy szak-tantárgy)aminek keretein belül kötelezően részt kell venni érettségi előtt egy alapos vizsgálaton, aminek része az intim vizsgálat is, magyarul lesz nemi szerv vizsgálat is. Hogy ez most hogy is lesz azt nem tudom, de bemásolom az oldalt ahol olvastam. Kizártnak tartom, hogy ilyesmire kötelezzenek bárkit is egy iskolában, hogy most akkor vetkőzz le és a micsodádat nézegetik vizsgálat címszó alatt. Nem szabad hagyni, igen is le kell nyomni egy hepajt, ki verni a balhét, otthon szülőknek szólni, bárhol ahol lehet be és feljelentést tenni.
A cikk amit olvastam:
Nálunk is le kelet vetkőzni bugyira úgy tudot megvizsgálni. De náluk egyesével hívtak be és csak az orvos volt bent. Így nyugotam tudott kérdezni bármiröl.
A fiúknak még az alsó gatyát is le tolata. És a fitymán meg felhuzata a bört is. A barátom mondta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!