Eltoltam a menzeszemet fogamzásgátlóval és utána nem jött meg. Baj van?
A menzesz eltolása csak akkor javasolt, ha hirtelen változtatásra van szükség, hiszen egyébként pontosan kiszámítható a menses időpontja. Nagyon fontos azonban tudni, hogy lehetőség szerint ritkán alkalmazzuk a menses eltolását, mert egy idő után vérzés léphet fel akkor is, amikor az ember legkevésbé szeretné.
Különbséget tenni a bi- vagy trifázisos illetve a monofázisos készítmények között. Az előbbi gyógyszereket szedőknek kicsit bonyolultabb a menstruáció eltolása, mint a többieknek. Ezen készítmények a Triodena, Gracial, Triquilar, Tri-Regol, Trinordiol. Amennyiben ezen gyógyszerek valamelyikét szedi, akkor a menzesz eltolását a következőképpen kell végrehajtani. A hónap befejezése után amikor a 7 nap szünet következne akkor előveszünk egy újabb levél gyógyszert. Ezt azonban nem az elejéről, hanem a végéről kezdjük el szedni, vagyis minden nap egy szemet visszafele haladva.
Nagyon fontos, hogy csak néhány napot lehet így eltolni, tehát maximum 4-5-öt, mert ha már váltunk a másik összetételű tablettára, akkor vérzés jelentkezhet. Egyébként sem biztos, hogy a plusz 4-5 nap alatt nem jön-e meg a menzesz. Ilyenkor ne csináljunk semmit, hagyjuk abba a gyógyszert. Ezután az eltolt napok után következik a 7 nap szünet, amikor megjön a vérzés és persze ezeken a napokon is lesz fogamzásgátló hatás. A 7 nap szünet után a 8. napon újra elővesszük a megkezdett levelünket, és most már nem a végéről, hanem az elejéről kezdjük el szedni, ahogy elő van írva. Ez a ciklus azonban rövidebb lesz annyi nappal, ahánnyal az előző ciklus hosszabb volt.
Utána ismét 7 nap szünet és a 8. napon már egy új nem megkezdett levelet kell elkezdeni szedni. Amennyiben így tesz, akkor egész idő alatt lesz fogamzásgátló hatás és a harmadik levélnél már helyreáll a normál ciklus. Monofázisos készítmények esetén, tehát az összes többi készítményt szedőknél a módszer nem ilyen bonyolult. Itt ugyanis akárhonnan elkezdhetjük szedni a gyógyszert és hasonló módon, ahogy az előbb leírtam. Tehát a befejezett levél után elkezdi szedni a következő levél elejétől, majd maximum 5 napig szedi, utána 7 nap szünet és a nyolcadik napon új levelet kezd el szedni.
Ha másfajta gyógyszert szed, és a vérzése 4-5 nap múlva sem jelentkezik, keresse fel orvosát! (A 6 hét az egy kicsit sok lehetett..)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!