Terhesség vagy valami más?
Figyelt kérdés
Több mint 1 éve volt egy abortuszom, azóta próbálok óvatosabb lenni. Gyógyszert is akartam szedni, mivel rettenetesen görcsöltem a menzeszeim alatt, és összevissza is jött meg. Január 19-én voltam utoljára együtt a barátommal, védekeztünk. Utána egy hétig görcsölt a hasam, holott előtte való héten menstruáltam. Múlt héten megint visszatértek a görcsök, a bal petefészkem pedig nagyon fájt több napon keresztül. A menzeszemet múlthét szombatra vártam, de nem jött meg. Azt hittem késik, mert volt már, hogy több napot késett, de úgy tűnik valami gond lehet... Kedd óta szorít a torkom, szinte egész nap éhes vagyok, ami lehet ugyebár tünet is, vagy egyszerűen csak azért, mert egész nap nem eszek semmit, mert nem kívánom az ételt az idegesség miatt. Most már valamivel nyugodtabb vagyok, így ezek kezdenek elmúlni, habár két halvány pozitív tesztem is lett. Hétfőn megyek dokihoz, de van rá esély, hogy ez nem terhesség?2013. febr. 16. 18:08
2/10 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy hatalma felelőtlenség volt részemről, de az alkalommal gumi nélkül, viszont ő nem ment el sem a dolog közben, sem utána. Azt is tudom, hogy előváladéktól is teherbe lehet esni, viszont kisebb az esélye. Most viszont kegyetlenül görcsölök még mindig, enni nem tudok, mégha éhes vagyok sem.
2013. febr. 16. 19:02
3/10 anonim válasza:
pozitív lehet még a teszt cisztától is
4/10 A kérdező kommentje:
Gondoltam erre is, mert elvileg NEM lehetnék terhes, viszont a helyzet kínosságát még az is fokozza, hogy azóta már szakítottunk a barátommal. És ha cisztától pozitív, mik a tünetek?
2013. febr. 16. 20:28
5/10 anonim válasza:
Szia:)én egészségügyben dolgozom és a tesztek mutathatnak pozit ciszta miatt,de 2 pozi teszt biztosan terhesség.Az előváladékban bizony nagyon sok kiskatona lehet ami megtermékenyíthet.
6/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ! Holnap minden kiderül, megyek dokihoz.
2013. febr. 17. 18:59
7/10 anonim válasza:
Hahó mi újság Veled?Mit mondott az orvos?Megosztod velünk?
8/10 A kérdező kommentje:
Annyit mondott biztosra, hogy van egy 3 centis ciszta a bal petefészkemben, a többi pedig jövőhéten kiderül, akkor kell kontrollra mennem :/
2013. febr. 18. 14:43
10/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm!
2013. febr. 18. 17:55
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!