Körömgombára hatásos gyógymód?
Megvásároltam a teafaolajat, egyenlőre ezzel próbálkozom. Ha megtennéd kedves Második válaszoló, hogy utánakérdezel megköszönném, ha ez nem válik be, azzal kísérleteznék...
Köszönöm mindenkinek a válaszokat!
A párom kb. kettő hónappal ezelőtt vett valamilyen szert 6000 Forintért a gyógyszertárban. A megadott tájékoztató szerint használta, le is esett a körme. Ilyen csúnya még sosem volt.
Mivel időközben nekem is kezdett kialakulni a körömgomba, ezért valamilyen alternatív szert igyekeztem kipróbálni, annál is inkább, mivel a 6000 Forintot sokalltam.
Abból indultam ki, hogy a körömgomba is végül is élő organizmus, ezért vélhetően nem szereti majd az erősen savas környezetet. Így eset a választásom a 10-os biológiai erjesztésű ecetre.
Sajnos a kezelések menetrendjéről nem csináltam feljegyzést, ezért csak emlékezetből tudok írni.
Amikor sport napom volt - ez kb. hetente 3-4 alkalommal 2-3 óra, akkor egy vatta korongot tocsogósra beáztattam az említett ecettel, és az adott lábujjam köré tekertem, majd felhúztam a zoknit, legvégül a cipőt, aztán így hajtottam le a 2-3 órát.
Mikor a 2-3 óra végére értem, a lábujjamon a bőr a teljes kiázás jelét mutatta, néhol fel is jött, és enyhe csípő érzés is mutatkozott.
Úgy emlékszem, hogy nagyjából 3-4 hétig tartott ez a "kezelés", mire a körömgomba teljesen megszűnt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!