Lányok! Nektek voltak hasonló "tüneteitek" amikor elkezdtetek fogamzásgátlót szedni?
22 éves vagyok, tavaly szeptemberben kezdtem a fogamzásgátló szedését. Először nem tapasztaltam semmi szokatlant, igazából azóta sem történt semmi különös. A testsúlyom változatlan, 165 cm-hez 47-48 kiló vagyok, ez időszakonként változik (nyár-tél, vizsgadrukk, családi "étkezések"), de semmi komolyabb. Igazából amit nem tudok, az az, hogy ebben az időszakban nőtt meg jelentősebben a mellem. Azelőtt egy sebtapasz méretű volt, talán a melltartó volt az, ami a nagyságát adta (idézőjelben). Bár már annyira rég volt, hogy nem is emlékszek rá pontosan, de a képeim alapján (és attól is hogy értem a változást, futás, mindennapok) változtam. Most sem nagy, éppen akkora, hogy ha már komolyabb mozgásra kerül a sor (futás, extrémebb körülmények között kerékpározás), muszáj a melltartó, zavaróbb ha nincs. Talán úgy lehetne jellemezni, hogy míg korábban a párom keze szépen "befedte", mára már picit "túlnőtt" rajta, szépen körbefogja, és a "mell" forma is látszik, hogy azért az ott van.
Szerintetek a tabletta az oka a változásnak, vagy inkább a saját hormonjaim, az, hogy én éppen ekkor estem át nőiességem komolyabb változásán?
Köszönöm a válaszokat! Igazából nem jelentene számomra nagyobb, de kisebb gondot sem, hogy ha abbahagynám a gyógyszert és visszamenne a cicim az eredeti állapotára. Mindkettőnek megvan/volt a maga előnye-hátránya. Mint mondtam, nem kifejezetten látványos a különbség, talán most egy picit nőiesebb.
Köszönöm a segítségeket!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!