Sajnos abortuszra kell mennem. A dokim azt ajánlotta, hogy gyógyszeres méhszájtágítást kérjek. Ez jobb mint a pálcika?
Kedves Kérdező!
Az elítélés legkisebb szándéka nélkül szeretettel arra kérlek, gondold végig még egyszer az abortuszt. Hogy nem tudod felvállalni a születendő gyermek akár sérültségét, akár anyagi nevelését, ezt el tudom fogadni, de szeretném, ha tudnád, hogy van más megoldás is: pl. örökbeadás.
És hogy tudd, hogy nem csak okoskodom, szeretném leírni neked azt is, hogy mi párommal több mint öt éve küzdünk mindenféle módon azért, hogy szülessen babánk, és nem sikertelenül, - és nem vagyunk ezzel így az országban. Most vagyunk az örökbefogadási folyamat elején, és nagyon várjuk, hogy sikerüljön gyermeket kapnunk.
A kommentjeid alapján te egy értelmes, intelligens, érző, jószándékú embernek tűnsz. Nagyon kérlek, gondold végig még egyszer a dolgot, és ha javasolhatom, adj egy esély annak, hogy a gyermeked az esetleges betegségétől függetlenül egy szerető családba kerüljön.
Szeretettel gondolok Rád, Rátok!
Ugyan mond már meg, h ki fogadna örökbe egy vélhetően skizó gyereke? Mert a lapjain fel fogják tüntetni az örökölhető betegségeket.
Tudod a családsegítőnél sem mondhatják meg, h mit tegyen az anya, ez teljesen az ő döntése.
Inkább törődj a saját testeddel, saját gyerekeddel, mint szólj bele más életébe. Ha valakinek meg van az oka nem megtartani a babát, akkor hagy tegyen szíve szerint.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!