Nincs túl későn a műtéti időpont?
Idén júliusban voltam üzemorvosi vizsgálaton, aminek a része a mammográfia, itt egy jóindulatúnak tűnő elváltozást talált az orvos, megnyugtatott, hogy szerinte ciszta, de a képlet tisztázására biopsziát javasolt. Augusztusban kb könyörögnöm kellett a nőgyógyászomnak, hogy adjon beutalót, de legyintett, hogy jóindulatú, végül adott egyet, októberre sikerült is időpontot kapnom. Mivel jóindulatúnak titulálta két orvos is, úgy voltam vele, hogy kivárom az októberi időpontot, nem megyek magánorvoshoz ezzel.
Még a biopsziát végző hölgy is legyintett, hogy jóindulatú, de 2 héttel ezelőtt megjött az eredmény és kiderült,hogy sajnos nem az.
Ezután kb az utolsó utáni követ is megmozgatva, hatalmas veszekedés árán a nőgyógyászom javasolt egy orvost a Kék golyó utcai onkológián, végül bejutottam hozzá.
December 14-én tudna megműteni, azt mondta, kicsi elváltozás (8 mm), jó helyen van, szerinte nagyon kezdeni stádium, de azt mondta, hogy ha bejutok olyan orvoshoz, aki hamarabb műt, elfogadja, rám bízza. A daganatot veszi csak ki, és az őrszem nyirokcsomót egyébként.
Aki átment hasonlón, mit gondol, nincs "későn" a december 14? Tisztában vagyok a túlterheltséggel, azzal, hogy ez egy kicsi elváltozás, de félek, mert nem tudom, milyen stádium, milyen besorolás, semmiféle vizsgálatra nem küldött el, még egy vérvételre sem. Elmondása szerint nincsenek áttétek ilyen kicsi daganatnál, ne aggódjak.
Megmondom őszintén, miután 3 hónapig 2 orvostól hallgattam, hogy jóindulatú (még a biopsziát végző hölgy le is hordott, hogy minek tartom fel ilyenekkel, mikor látható az ultrahangon, hogy ez egy ciszta), már nem tudom, mit higgyek, mit gondoljak. A nőgyógyászom semmiféle kérdésre nem adott egyértelmű választ, azt mondta, a műtét után minden kiderül, de én ezt nem bírom lelkileg. Nagyon félek, hogy mi vár rám, nem értem, hogy miért nem csinálunk vizsgálatokat, mire várunk. Úgy érzem, hogy nincs senki, akihez tudok ezzel kapcsolatban fordulni és kérdéseket feltenni, hogy ilyenkor ennyi idő normális-e, ha eltelik, mit érdemes ilyenkor tenni.
Nem akarok elégedetlennek tűnni, kérlek ne így értsétek. Tudom, hogy ezerszer rosszabb híreket kapnak mások, tudom, hogy baromi nagy szerencsém van, hogy idejében megtaláltuk - illetve hogy erőltettem a biopsziát, amire két orvos csak legyintett.
Mióta tudom a diagnózist, hol nagyon bátor vagyok és elszánt, hol magamba roskadok.
Tud esetleg valaki tapasztalatot megosztani, segíteni?
Hálásan köszönöm előre is a válaszokat!
10-es, semmit. Látta az orvos a vékonytűs biopszia eredményét, sóhajtott, hogy na, nyugodjak akkor meg (mert eléggé kiakadtam), mondta,hogy 99%, hogy meggyógyulok. Azért nem 100% , "mert ő nem tudja, mikor csap belém pl a villám", de akkor december 14-én vár műtétre. Utána pedig sugárkezelés a biztonság kedvéért.
Hozzáteszem, kedves volt, normális és kifejezetten pozitív, mondta, hogy ne aggódjam magam össze-vissza.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nyugi! Ez még nagyon időben el lett kapva. Munkatársam most töltötte le az öt éves utógondozását. Mondene ok.
Anno műtét és sugár volt neki is. Jól bírta. 70 km re buszozott a sugárért. Csak néztük, hogy mindent csinált közben.
Szerintem ennél egy kicsit többet pihenhetsz majd.
Gyógyulást!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Talán majd ilyen kérdés is lesz a Nemzeti konzultációban.
Úgy lesz felrakva ,hogy már a válasz is bent lesz.
Bármelyik négyzetbe teheted az X et,mindenképp a fidesznek kedvez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!