Kezdőoldal » Egészség » Nők egészsége » 50 éves nő vagyok. Háromnegyed...

50 éves nő vagyok. Háromnegyed év után ismét vérzek. (?)

Figyelt kérdés

Természetesen el fogok menni nőgyógyászhoz, csak ugye elég sokára fogok időpontot kapni, azért kérdezősködöm itt elöljáróban.


Tehát 2021. nyaráig még rendesen megvolt a vérzésem, viszont szeptembertől bármilyen kisebb megerőltetés után azonnal elkezdett ömleni belőlem a vér. Elmentem nőgyógyászhoz, eü-i kaparást javasolt, ez októberben meg is történt. Utána jobb lett a helyzet, annyira, hogy nem is jött meg a vérzésem egy ideig, aztán meg már rendszertelen lett.


2022. nyarán jött meg utolsó előtti alkalommal. Ősszel voltam nőgyógyásznál, ő azt mondta, hogy a) van egy kis ciszta a jobb petefészkemben (erre kért tumormarker vizsgálatot, az eredmény jó lett) b) azt mondta, hogy még meg fog jönni.


Na most háromnegyed év után tényleg meg is jött, két héttel ezelőtt. (Természetesen akkor, amikor lejöttem a Balatonra.) Két hete vérzek, hol kicsit, hol jobban, de ismét kezdődik, hogy a legkisebb erőfeszítésre ömlik a vér.


Tegnap egész nap nem véreztem, ma sem, mostanáig, amikor egyik másodpercről a másikra elkezdtem vérezni erősen. Most viszont semmi megerőltetőt nem is csináltam.


A kérdésem az lenne, hogy vajon a ciszta miatt van ez a dolog? A nőgyógyász semmit nem mondott, hogy mi a teendő a cisztával. A másik kérdésem, hogy akkor most valószínű megint eü-i kaparásra kell mennem? (Tudom, hogy ezt orvos fogja megmondani, csak tapasztalatokat szeretnék hallani.)



#menopauza örömei
2023. jún. 30. 17:41
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
Folyton eû kaparàs az se megoldàs!
2023. júl. 2. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
Lehet, hogy màr el akar mùlni a menstruàciòd, azért van ez az erôs vérzés.
2023. júl. 2. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 A kérdező kommentje:

10


Ez lehet, hogy jó ötlet. Köszönöm!

2023. júl. 2. 10:22
 14/15 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek. 🙂


Mindenkit felpontoztam.

2023. júl. 2. 10:24
 15/15 anonim válasza:

magasodik a progreszteron szinted. ez a hormon a fiatalság hormon. lehet h a szervezeted így próbál reagálni a cisztára. nyugalom és türelem.

nekem a negatív gondolkodásra is megjött újra és szúrt bal oldalt a hasam. ez ezzel jár. jobb ha nem suedsz rá progreszteron csökkentőt, majd lassan elmúlik. sztem ezért nem adott, mondott semmit sem.


a prpgreszteron gyulladas és fertőzést is gátolja. de ha több ideig fáj az alhasad, akkor előfordúlhat. én egyszer vettem erre egy hüvelykapszulat és minden jó lett.


azóta mik a fejlemények?

2023. szept. 13. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!