Alhasi feszülés menstruáció után?
Múlt hónapban voltunk együtt a párommal, a szokásos PMS tünetek teljesen máshogy kezdtek el jelentkezni mint szokásosan, és jóval hamarabb is, konkrétan közvetlenül "középidő" után. Aggódtam, mi van, de végül teljesen időre megjött a menstruációm, bár talán kevesebbet is véreztem a szokásosnál és kb a 3. napon "szünet" is volt, majd újra megjelent (ilyen szokott lenni egyébként).
A vége felé a normál vérzés átment furcsa, hígabb, barnás vérzésbe, végül a szokásos 6-7 nappal vége is lett a menstruációmnak. A PMS tünetek a menstruációm kezdete után rendre 2 nap alatt elmúlnak, de végig megmaradt a hasfeszülés és ami jobban aggaszt, hogy még most is megvan a szokásos alhasi feszülés. 29-én volt vége, tegnap nagyon idegesített, így reggeli első vizeletből csináltam egy 10-es Facelle tesztet, ami negatív lett, bár jóval később, mikor a háttér már kicsit besárgult, talán extrém halványan megjelent egy leheletvékony, minimális, ferdés rózsaszín csíkocska, inkább fantomcsík lehet (negatívba tett fotón nem látszik).
Tudom, hogy ezek alapján elméletileg nem lehetek terhes, de azért elég sok fura sztorit hallottam már - mit gondoltok, mitől lehet menstruáció után napokkal is ez az idegesítő alhasi feszülés? Mégis terhesség valami csoda folytán v. már most érezném az ovulációt...? Valakinek volt már hasonló?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!