Valakinek volt hasonló a citológia eredménye?Mi lett belőle?
Tegnap kaptam meg eeszt-en,de az orvos csak 3 hét múlva fogad,magán úton sincs előbb időpont,én pedig kicsit aggódom,ezért kérdezem az itteni tapasztalatokat.
P2-t ír, ami azt jelenti:
Szintén negatív lelet. Az adott anatómiai területen előforduló, éptől ugyan eltérő, de nem rosszindulatú sejtkép. A fertilis korú nők jelentős részében a negatív rákszűrés eredménye P2.
Valószínűleg HPV okozza az elváltozásokat, ezért kell tipizálni, hogy kiderüljön, melyik törzs. Vannak, amik nagyobb valószínűséggel okoznak daganatot, vannak, amik kevésbé, de ez még a daganattól messze van, úgyhogy nem kell aggódni.
Ha nem múlik el magától a fertőzés és elér egy bizonyos súlyosságot, akkor van egy konizációnak nevezett kisebb műtét, amivel megelőzik a daganat kialakulását. A lényeg, hogy az orvossal megbeszéltek alapján kell kontrollokra járni, és nem lesz baj.
Az, hogy nem HSIL, az jó, az előrehaladottabb forma - még mindig nem daganat, hanem daganatmegelőző állapot. Mondjuk a leleteden LSIL-t sem jelöltek, az az enyhébb, a kis műtétet HSIL-nél szokták elvégezni. Lehet azért nem jelölték, mert még nincs tipizálva a HPV, vagy mert nem volt egyértelmű a mintából, vagy mert annyira kezdetleges az elváltozás.
Kezelés sajnos nem nagyon van a kis műtéten kívül. Az esetek nagy részében magától elmúlik. Ha nem, és évekig ott van, sőt évtizedekig, akkor lesz belőle rák - ezért kellenek kontrollok, hogy ezt megelőzzék. Lehet próbálkozni HPV oltással, vannak orvosok, akik meglévő fertőzésnél is javasolják, de nincs bizonyított gyógyító hatása. Van még egy vírusellenes szer, az isoprinosine, ami szintén vagy használ valamit, vagy nem. Az egyedüli biztos megoldás a követés.
P1=olyan negatív lelet, mikor nincs jelen a vírus sem
P2=olyan negatív lelet, ahol jelen van vírus de nem rákosak a sejtek. Ilyenkor érdemes lehet megtudni, hogy melyik van jelen, de többszázból csak néhányat tudnak kimutatni. Ált. a condylomát okozó variáns szokott jelen lenni az orvosom szerint.
P3=újra vizsgálandó, mert van rákra utaló jel néhány sejt formájában, de nem mindig mutat jó eredményt, ezért újabb vizsgálatokra visszahívnak.
P4=rákos sejtek tömkelege, pozitív, azonnali kezelést igényel
Köszönöm az eddigi válaszokat.
Azt kihagytam,hogy azért (is) kerestem fel a nőgyógyászt a szűrésen kívül,mert alhasi és deréktáji fájdalmaim vannak,a hüvelyváladék is megváltozott és az együttlét sem kellemes.
PH-t nézett,az rendben.
Gyanítom,hogy lehet valamilyen gyulladás,ezért nem is értem,hogy miért kell 2 hetet várni.
Szerintetek érdemes ilyenkor valamilyen hüvelykúpot alkalmazni?
Ha valaki esetleg olvassa.
Voltam a nőgyógyásznál.Annyit mondott,az eredményem nem jó,de nem is jelent egyből daganatot.
A HPV tipizáláshoz vettek mintát,ennek még várom az eredményét.
Addig pedig egy 1,5 hónapos/3 gyógyszeres kezelést csinálok éppen.
Kedves 9-es.Nekem azt mondta,ne aggódjak,ez rosszabb esetben is csak rákmegelőző állapot.Ha a tipizálás eredménye HPV-t állapít meg,akkor gyakrabban kell szűrésre járnom és addig is mindenképpen immunerősítés.
Nekem közben megjött az eredményem,negatív lett.
Remélem,nálad sincs semmi komoly.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!