Tegnap voltam endokrinológusnál, nagyon valószínű hogy PCOS-em van. 20 éves vagyok. Nagyon megvisel a tudata, azóta konkrétan élni sincs kedvem, egyfolytában sírni tudnék. Hogy lehet ezt mentálisan feldolgozni?
Azt mondta az orvos hogy lát valamiket (ciszta) a hasi ultrahangon..
Nyilván teljes labort meg hormonvizsgálatot csak később tudok csak csináltatni de nem jó előjel.
Én ezt értem, de az hogy sok más embernek is van, nem tud vígasztalni. Tudom hogy NEM ugyanaz a kategória de egy rákosnak se segít ha azt mondják hogy nyugi sok más ember is rákos. Tudom hogy ez egy szélsőséges példa, nem is akarom daganatos betegekhez hasonlítani magam de ettől nem lesz jobb.
Másrészt azért igencsak befolyásolja az eletminőséget ha pl nem tudok lefogyni. Vagy majd ha annak idején gyereket szeretnék (nyilván nem most) és nem lehet gyerekem.
Nekem is kb ilyen idős koromban fedezték fel a PCOSt, és engem is lesokkolt, ez teljesen normális. A diagnózisnak megvan az a pozitívuma, hogy tudod, mi okozza a panaszaid és hogy milyen diétát érdemes követned (és mit nem). Én úgy állok hozzá, hogy ha normálisan szintentartom a dolgot, akkor a gyerekvállalással sem lesz valószínűleg gondom.
Egyébként a betegség pozitív életvezetési változásokra ösztönzött (táplálkozás és sport), ami javítja a közérzetem. Szóval ne ess pánikba, ez egy olyan betegség, ami bár kellemetlenségekkel jár, a te kezedben van, mit kezdesz a szituációval. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!