Véres vizelet, ez teljesen belefér, és orvoshoz sem kellene menni vele?
Rám a szívbaj jött, 39 éves vagyok, és még sosem voltam így. Éreztem, hogy kint jól átfáztam (és tényleg felfázás, mert ültem egy padon is, éreztem is, hogy nem jó). Rá pár napra elkezdődött azzal, hogy 10 percenként jártam pisilni, de mindig úgy éreztem, hogy még kell. Szúrt is, fájt is közben nagyon. Pár óra múlva már véres volt a vizelet, láthatóan rózsaszín. Elkezdtem rengeteg teát inni és tőzegáfonya kapszulát szedni. A lényeg, hogy 3 nap telt el, én vért már nem látok, fájdalom nincs, de gyakran kell, és még szúr. Felkerestem ma a körzetit, aki lényegében csak azt nem mondta, hogy akkor mi a fax bajom van, ha már nem fáj és nincs vér.
Nagy nehezen írt egy labor beutalót. (Antibiotikumot nem kaptam).
Nekem ilyen még nem volt, de akkor ez simán belefér, hogy pirosat pisil az ember lánya, kikúrálja sok folyadékkal és tőzegáfonyával, és ennyi?
Én egyszer voltam így, kb. hasonló, mint Nálad, én is 3-4 nap múlva felkerestem a háziorvost. Ő azt mondta, erre kell antibiotikum, Ciprinolt kaptam. (De azt is mondta, a legjobbat tettem azzal, hogy vedeltem a sok teát/gyógyteát és ettem a tőzegáfonya kapszulát.)
Van egy Nyugat-Európában élő nőrokonom, ő amúgy azt mondta egyszer, hogy náluk ilyennel be sem jut az orvoshoz. Ott teljesen természetes, hogy megveszi a gyógyszertárban a kis egységcsomagot, benne feloldható tabletták meg ilyen-olyan készítmények, és szépen kikúrálja magát. Ott pusztán azért, mert vérvöröset pisilsz, nem mész dokihoz. (Ha a gyógyszertári cuccal sem múlik el, akkor igen.)
Nekem is fura... De állítólag ez csal látványosabb, és ijesztőbb, mint amilyen súlyos.
Majd a laboreredmény megmutatja, hogy van-e gyulladás a húgyutakban/vesében.
A tőzegáfonya kb. szenteltvíz…. Ilyen tünetek esetén. :(
Köszönöm, hogy írtatok.
2-es, pont ez az, de még a labort is nehezen vergődtem ki.
1-es, azért fura, mert olvastam, hogy a húgyvezetéken szépen felsétálnak a hólyagból a vesébe a bacik, akkor meg már sokkal nagyobb lehet a baj.
Keress fel privát nefrológust.
Nekem ebből lett maradandó vesekárosodásom!
Köszi, hogy írtatok.
Amúgy nem tudom, miért pontozták le, én mindenkinek zöld kezet adtam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!