Kipállás vagy valami hasonló, nem gyógyuló "sebbel" mit kezdjek?
Figyelt kérdés
Én egy 26 éves nő vagyok. Ez a probléma már régóta fennáll de csak mostanában kezdett rosszabb lenni. (talán mert jobban foglalkozom vele, vagy a tél beálltával mondjuk úgy jobban takarva vannak azok a bizonyos részek, jobban felöltözik az ember és nem levegőzik az ember bőre úgy..) ( Volt problémám aranyérrel de voltam orvosnál vele, kezeltek és folyamatosan szedek rá gyógyszert, hogy ne újuljon ki. Nem tudom, hogy ez a probléma közrejátszik de lehet úgyhogy ezért írom. ) Szóval, a bal oldalamon a gát közepétől kb 1.5 cm-re a bőröm meggyűrőrődik, teljesen összeér egy kb 2-5 forintos nagyságú helyen. Elvileg ugye természetesen is a lábak miatt hát összeér néhol a bőr de ezen a helyen ÁLLANDÓAN, mintha egyszer megereszkedett volna a bőr és jobban összehajlik. Köepén mintha ugye a gyűrődéstől "ketté lenne vágva" és az a rész a legrosszabb. Ezen a "folton" a bőröm olyan mintha már vékonyabb lenne, rózsaszínes, világosabb mint máshol, és előszeretettel begyullad, a "vágás" kisebesedik és nagyon megkeseríti az életem. Próbáltam már sok mindent. Utána olvastam hogy sajnos gombásodás is előfordul ilyen helyeken, szóval canestennel kezeltem, illetve egy sebgyógyító kenőccsel. Intim mosakodót használok, reggel, este. És igyekszem reggel mondjuk úgy elvégezni a nagy dolgom először és utána fürdeni... Használtam hidrokortizone kenocsot ami egy enyhe steroidos krem ami segitett levinni a gyulladást egyszer és azt hittem minden rendben lesz, de ahogy letettem (mert 7 nap után le kell a mellékhatások miatt) a probléma újra előjött... Probálok hintőport használni azon a helyen, hogy szárazon tartsam, és hátha így több levegőt is kap de nem sokat ér. Mit kéne tennem? Kihez forduljak? Bőrgyógyász, Nődoki? A nemi szervem körül nincs probléma. Nincs gyulladás vagy vagy ilyesmi.. Csak ez az ostoba hajlat amivel nem tudok mit kezdeni és őszintén félek is dokikhoz járogatni, legalábbis addig amíg nincs fogalmam valamennyire mi a fene van velem, hozzá teszem, hogy külföldön élek és ezért is nehezebb bejutnom bárhova is. Ezért jó lenne tudni, hogy valamivel tudom e gyógyítgatni magam vagy irány az orvos mert ez komolyabb mint amivel "önerőből megbírkózhatok"2019. dec. 8. 14:38
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!