Pszichiáter ismerős azt mondta, hogy a borderline betegek a legrosszabbak/legnehezebb betegek. Szerintetek ezt mire érthette? Miért?

Valószínűleg arra értette, hogy a borderlineosok nagyon intenzíven vághatnak bele a terápiába, viszont ugyanilyen intenzíven ki is hátrálhatnak belőle.

A borderlineosok nagyon érzékenyen reagálnak a terapeuták befogadókészségére és ez befolyásolja a terápiához való hozzáállásukat is. Ha az orvos magánügyekre hivatkozva lemond egy terápiás ülést, egy súlyosabb border esetében ez egy katasztrófával ér fel ("már neki sem kellek" "ez a beszélgetés tartott volna életben" "biztos mást tett a helyemre" "lehet így akarja a tudtomra adni, hogy ne jöjjek többé?" "megbántottam valamivel?" stb.)

Előfordulhat az is, hogy a borderlineos személy magányos (érzelmileg) és kötődni kezd az orvosához a terápia alatt, kialakul benne egyfajta függőség és ez nehezíti a kezelését, illetve ez a kapcsolat szintén ok lehet a borderlineos személy számára abban, hogy kihátráljon a terápiás kezelésből és másik orvost keressen, akihez még nem kötődik/érzelmileg nem függ tőle. Illetve ennek az ellenkezője is megtörténhet, a borderlineos személy mindent megtesz azért, hogy fenntartsa ezt a függő kapcsolatot és személyeskedni kezd, ami szintén megnehezítheti a terápiás kezelést.

Nagyon tipikus még, hogy a borderlineal társbetegségek járnak, például szenvedélybetegségek (alkoholizmus, drogfüggőség) pánikbetegség, vagy evészavar (bulímia, anorexia) nagyon súlyos, állandó önsértés stb. Ezek gyakran közvetlenül veszélyeztetik a beteg életét, ezért mielőtt egyáltalán el lehetne kezdeni a borderline kezelését a beteg életéért kell küzdeni...

Egy másik dolog, amire érthette, hogy a borderline nagyon kicsi korban kezd el kialakulni. Az anya érzelmi elérhetetlensége az első kialakító tényező, az anyával vagy szülőkkel, nevelőkkel való ambivalens (kiszámíthatatlan) vagy kifejezetten bántalmazó kapcsolat. Vagyis a borderlineos csecsemők sosem tanulják meg ebben a legintenzívebb, legtanulékonyabb korban azt, hogy milyen a biztonságos kötődés. Azt viszont megtanulják milyen ennek az ellenkezője. A borderlineosokban van egy ősbizalmatlanság éppen emiatt. Na most, hogy lehet egy olyan programot átírni egy ember fejében, ami a 0. perctől már benne van az életében? És erre szépen jönnek a gyermekkori tapasztalatok amik gyakran az érzelmi elhanyagolással, a negatív érzelmek túlzott korlátozásával vannak kapcsolatban.

Ilyen tapasztalatokat, hogy lehet semlegessé tenni, hogy lehet ilyen mélyről visszaépíteni az önértékelést, a bizalmat más emberekben, megtanítani valakivel, hogyan lehet másképp kezelni a stressz, megkeresni a sosem kifejlődő indentitást...?

A válasz: sajnos nagyon nehezen, iszonyatos nagy munkát kell belefektetnie mind a betegnek mind a terapeutának. Van kiút, bizony van. Főleg, ha kifejezetten borderlineosokkal foglalkozó terapeutát keres az ember, aki tudja, hogy mit csinál. De nem könnyű végigvinni ezt a folyamatot.