Én lehetek depressziós? Vagy csak lusta vagyok? MIT TEGYEK?
Tavalyi évvége számomra már nagyon rossz volt, nyomás alatt éreztem magam. Annyira monoton volt minden, nem számíthattam senkire, nem láttam kiutat az akkori helyzetemből.
Ez a mostani félévben csak hatványozódott, mégjobban elvesztem. Például a tanulásban. Nem tudtam rávenni magam. Aztán a másik a rendrakás, ami mindig is nehezen ment nekem, viszont most még annyira sem, nem bírok belekezdeni.
Ezek miatt pedig csak a lelki terrort kapom.
Sokszor vagyok szomorú, letört. Öngyilkos gondolataim voltak, viszont szerintem sosem gondoltam komolyan. De az biztos, hogy minden sokkal könnyebb, jobb lenne, ha én nem lennék. Imádtam sportolni, tényleg, nagyon. Viszont már ehhez sincs kedvem.
Önbizalomhiányom van, illetve sokszor szorongok.
Amit észrevettem nemrég, hogy nagyon elkalandozok. Például órán. Máson gondolkodom, és közben egy egy feladat teljesen kiesik. És nem azért, mert nincs kedvem megcsinálni, csak nem vagyok ott fejben és nem is hallom meg, amit mond a tanár.
Aludni sem alszom normálisan. Ha tanulok, azt halogatom, így általában keveset alszom. Viszont van, mikor nagyon sokat alszom. 14-16 órákat. Persze közben felkelek,de visszaalszom.
Sokszor vagyok ingerlékeny, volt, hogy csak úgy majdnem elkezdtem sírni. SZinte mindig fáradt vagyok, ha sokat alszom, akkor van egyszer-egyszer, hogy belassulok hirtelen. Ha keveset alszok, akkor reggel nagyon pörgök egy ideig. Bármilyen apró negatív dolog után nagyon rosszul érzem magam.
Én nem mondom azt, hogy ez depresszió, de már nem tudok mire gondolni. Ennyire szétcsúsztam volna? Ezelőtt kitűnő tanuló voltam. Ugyan akkor sem volt hatalmas rend nálam, de azért ennél jobb volt a helyzet.
Nem tudom.
Környezetváltozás segíthet? Vagy micsoda? Mit csináljak?
Szerintem teljesülnie kell a következő két idézetnek és minden rendben lesz:
"A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amihez kedve van."
"A boldogság ott kezdődik, amikor azt csinálsz amit akarsz, és nem azt amit mondanak."
Vagyis minél jobban meg kell szabadulnod attól hogy mások vagy a külső körülmények elvárásainak felelj meg. És olyan teljesítményedet fogod tapasztalni, amit korábban álmodban sem gondoltál volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!