Szerintetek van valami bajom? Lentebb a magyarázat.

Nem tudom,van e valami bajom,vagy ez így normális,ilyennek születtem ? Gyerekkorom óta egyedül érzem magam a legjobban, a többi ember társasága "lefáraszt" , nagyon nehezen barátkozom ,ha új társaságba kell mennem általában betanult szövegeim vannak ,kérdések amiket előre kitalálok,még itthon,hogy be tudjak kapcsolódni a beszélgetésbe . Tudom ez hülyén hangzik, bár bennem csak 1-2 éve merült fel,hogy mások nem biztos hogy így ismerkednek . Egyébként van egy (gyerekkori) barátom,benne száz százalékosan megbízok ,és élvezem a társaságát ,szoktunk is rendszeresen találkozni .

Sokszor direkt, "rákényszerítettem" magam,hogy emberek közé járjak ,tanfolyamra,sportra. Nehezemre esett,de közben voltak sikerélményeim ismerkedés terén,szóval végülis élveztem.

Egy pár éve sajnos még rosszabb lett ez a fóbiám (?) , szorongok, ha emberekkel kell találkoznom ,beszélnem ,sokszor leblokkolok és nem tudom mit is kéne válaszolnom ha kérdeznek valamit. Ilyenkor elszégyellem magam,hogy hogy lehetek ilyen rakás szerencsétlenség .

Sokszor frusztrál,hogy mit gondolhatnak rólam mások . Úgy érzem nem tudok normálisan viselkedni,normális lenni ,pedig mindenki más az körülöttem . Sajnos volt 2-3 év amikor folyamatosan evészavarokkal küzdöttem,ebből azt hiszem sikerült kigyógyulnom . Nagyon keveset ettem,és nagyon lefogytam . Nem igazán azért,mert kövérnek éreztem magam,csak úgy gondoltam "nem érdemlem meg" ,hogy egyek,és jól esett sanyargatni magam . Sajnos az önkínzás gondolata most is sűrűn kisért ,nem részletezném de jól esik fájdalmat okozni magamnak .

Néha kiakadok,visszagondolva jelentéktelen apróságokon ,törtem már szét éjjeliszekrényt,ütöttem a falba ,ajtóba,stb A zajokat nem bírom elviselni,nem a flex vagy egyéb ,más ember számára is zavaró hangra gondolok .Gyerekkoromban füldugóval közlekedtem,a szüleim a mai napig röhögnek rajta.

Egyébként a környezetem ebből nem sokat ismer,vagy vesz észre ,általában jókedvű vagyok (kifelé),szeretem humorral és öniróniával oldani a nyomoromat .Amúgy nincsenek komoly problémáim (hitel,megélhetési,lakhatási gondok , szerencsére semmi) ,és az eszemmel tudom,hogy nagyon szerencsés vagyok . Szerető családban nőttem fel,nem is értem,én hogy lettem ilyen elb.szott fekete bárány.

A párkeresés effektíve lehetetlen küldetésnek tűnik számomra,nem is próbálkozom régóta .

Szerintetek lehet ez valami mentális probléma,ami gyerekkorom óta tart ?Depresszió ? Menjek orvoshoz ,vagy nincs értelme, ha ne menjek ,hogy fejleszthetném magam ,hogy legalább egy minimálisan "vállalhatóbb" legyen a személyem ,mert gyűlölöm magam ,azt ,hogy ilyen vagyok és ez mindenben akadályoz (magánélet,munka egyaránt) .

Köszi ha elolvastad .