Egy 7 évesnek mennyire átlagos a 134 IQ? Mennyi lehet 5 év múlva?
Figyelt kérdés
2018. dec. 19. 20:26
1/3 anonim válasza:
Nagyon magas, de ez nem olyan, mint a ruhaméret, hogy jövőre már 145 lesz. Azt jelenti, hogy a 7 évesek között kiemelkedő, kb. egy 9 éves szintjén van.
2/3 anonim válasza:
Elvileg 16 éves korig emelkedik, de hogy milyen ütemben, azt nem lehet tudni előre, van, hogy nagyon lelassul. Mindenesetre már így is bőven átlagon felüli, te is tudod.
3/3 anonim válasza:
Az enyém is hasonló volt 7 évesen. Egy darabig még emelkedett, majd 14 éves korom környékétől stagnálni kezdett, végül 18 éves koromtól enyhe romlásba kezdett, azóta 120-125 környékén mozog. Általános iskolában végig éltanuló voltam, nagyon jó logikával, eszméletlen jó memóriával. Aztán gimiben éreztem, ahogy szabályosan eltompul az agyam, a logikám és memóriám tönkremegy, a kreativitásom szép lassan elhagy és olyanná válok, mint az amúgy intelligens és művelt felnőtt ismerőseim, akik gyerekkori emlékeimben úgy éltek, mint nevetségesen lassú reakcióidejű és gyenge memóriájú emberek. A barátaim is mind erre panaszkodnak. Elgondolkodtató, hogy ez a szellemi hanyatlás biológiai velejárója-e az életnek, a rossz oktatási rendszer okozza vagy éppen csak a gyermeki érdeklődésünk elveszítése és a felnőtt-léttel járó folyamatos szorongás tehet róla?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!