Mi lehet annak az oka, ha egy húszas évei közepén járó srác nem bírja a gyerekkorát elengedni?

Az, hogy olyan erősen bevésődtek dolgok, hogy nem képes túltenni magát rajta.

Amúgy is ez olyan, ahogy van egy Feldmár idézet:

"Nincsenek izmok a megbocsátásra. Nem lehet elhatározni, nem lehet akarattal megbocsátani valakinek. Tehetsz úgy, mondhatod azt, hogy megbocsátasz, de a szívedből nem fog eltűnni a megbántottság."

Ugyanez van az elengedéssel. Nem lehet akarással, elvégzett cselekvéssorral elengedni dolgokat.

Érdekes szöveg ez is (forrás: Harmonet)

Gyakran hallom magukat ezoterikusnak valló emberek szájából, hogy engedj el dolgokat, meg hogy lépd át, ám ez valójában senkinek sem megy. Nem is mehet, mert ilyen nincs. Mit engedj el? Egy függést? Egy kötődést? Vágyakozást? Haragot? Fájdalmat?

Akinek mégiscsak sikerül “elengedni” valami kínzó érzést, nem tesz mást, mint az ahhoz való érzelmi kapcsolódását figyelmen kívül hagyja, letagadja önmaga előtt, vagyis elfojtja. Elengedésről szó sincs. A psziché, a személyiség törvényszerűségei attól még, hogy nem ismerjük vagy tagadjuk őket, pont olyanok, mint a fizika törvényszerűségei: tehetsz rájuk, de attól még hatnak rád.

Hiányból hiányba

Ha valami felé függés található bennünk (lehet ez étel, cigaretta, kapcsolat, játék, szex, maszturbálás, írás, internet, tarot, alkohol, kábítószer vagy bármi más), az annak a jele, hogy valamiféle hiányt próbálunk betömni. Ha erőnek erejével elszakítod magad függésed tárgyától (vagy alanyától), attól még a hiány eleven. Még akkor is, ha épp nem érzed. Számos példa van erre. A cigiről az evésbe, a fűről egy kapcsolatba, kapcsolatból kapcsolatba, írásból kapcsolatba, kapcsolatból maszturbálásba, és még sok-sok egyéb variáció létezik. A hiány marad.

Permanens hazugságok

Olyan, mintha szabad vegyértékű elektronjaink maradnának akkor is, ha éppen nincsenek kötésben. A hiány az hiány, amit lehet kötésbe engedni (és átmenetileg így feledtetni, de sosem hoz semmilyen kötődés vagy kialakult függés valódi, mély megelégedettség érzést), lehet szenvedni tőle, és le lehet tagadni, tudattalanba süllyeszteni (mely tudattalan Ken Wilber szavaival élve a permanens hazugságok színtere).

Szóval a lényeg, hogy nincs akarva és cselekedve megbocsátás, elengedés.

Ha úgy teszünk csak, figyelmen kívül hagyjuk az érzéseket, akkor csak átverjük magunkat, nem leszünk hitelesek.

A fenti cikkre keress rá "elengedés vagy meghaladás" címmel.