Hogy hazudjam azt magamnak, hogy van értelme élni, hogy van célja a létezésnek, ha nem hiszek semmiben?

Mintha csak én írtam volna ezeket a sorokat, minden egyes betűdben megtaláltam magamat.

Létezésünk, történetünk és történelmünk apró szösszenet nem csupán az Univerzum, de a Földanya életében is. Egyre közeledik a perc, ami eltöröl minket a bolygónk felszínéről. Pillanatok sem vagyunk az Univerzum naptárában, és bolygónk életében is csak futó emlékek leszünk. A távozásunk csupán számunkra lesz váratlan, mert bolygónk nem először és nem is utoljára éli majd túl.

Hiába hiszi azt valaki, hogy csakis értünk, miattunk létezik a Világegyetem, mi vagyunk a középpontban, és mindez csakis azért jött létre, hogy mi most az eget kémleljük, és azon töprengjünk, miért is létezik minden csakis azok okból, hogy a felsőbbrendűségünket igazolja - ez nem csupán hazugság, de elképesztően nagy hazugság.

Mióta elgondolkodtam ezen az egészen, nem félek a haláltól. Mi semmik nem vagyunk. Véletlenek szerencsés együttállásának köszönhető, hogy itt lehetünk. Amikor arra gondolok vagy attól félek, nehogy halálos beteg legyek, nehogy elkövessek még egy hibát, nehogy kellemetlen helyzetbe kerüljek, ott a megnyugtató tudat, hogy egyszer mindennek és mindenkinek vége lesz és soha senki nem fog emlékezni rá. Az összes test, anyag, gondolat, érzés, emlék semmivé fog válni egyszer.

Amikor valaki egyik nap azt mondta, hogy vannak olyan dolgok, amiket meg kell tennünk (munka, elmosogatás), mert ezek a kötelességeink, akkor megkérdeztem: Miért? Ki mondja ezt? Ki találta ki, hogy vannak kötelességeink és miért követjük mindezt vakon? Miért nyugszunk bele, hogy 5 napot kell dolgoznunk, hogy aztán kettőt pihenhessünk? Azt gondolom, elég egyformán gondolkozunk.

Sajnos magasabb tudattal születő emberek sorsa ez.

Az egyszerű ösztönlények nem gondolkodnak,csak élnek.Csúnyán mondva "szarják a bolygót".

Valójában tényleg semmi értelme.

Van pár szerencsés,aki tud értelmet találni benne,vagy olyan az egyénisége,hogy szereti még a legegyszerűbb dolgokat is,tud örülni a legapróbb dolgoknak.

A legnagyobb baj az,amikor nem tudsz úgy élni,ahogyan szeretnéd,mert nincs rá lehetőséged.Akkor a létezés tényleg kín.