Kérlek, ne ítélkezzetek, úgy érzem, nem tehetek róla: nemcsak hogy utálom a csecsemőket, de kifejezetten agressziót érzek irántuk, bántani szeretném őket. Jár még valaki hasonló cipőben?

Először gyerekkoromban jelentkezett ez, le se bírom írni, de előfordult, hogy belecsíptem egy csecsemőbe vagy megszorítottam a karját, annyira irritált. Aztán elmúlt, de most, az életem második felében újra előjött. Nem tudom elfogadni, egy szörnyetegnek érzem magam. Ha meglátok egy csecsemőt - főleg fényképen, élőben azért kevésbé zavarnak -, akkor vagy agresszió jön rám, vagy vad szeretetroham, de mindenképpen gyúrnám, gyömöszölném. Főleg a pufókság, gömbölydedség váltja ezt ki belőlem, a soványak csakis gyengédségre indítanak. A mindenki által imádott pufók, "egészségtől kicsattanó", babaszerű csecsemők irritálnak. Plusz a gügyögésük, rángatódzó mozgásuk, értelmetlen mozdulataik, minden, ami állatszerű bennük. Álmomban is megjelennek, vagy kifejezetten szadisztikus gondolatokkal, de leállítom magam, vagy vad szeretetrohamokkal, de soha nem közömbösek. Nem tudom magamban ezt elfogadni, de rájönni sem tudok az okára. Valakinek esetleg valami ötlete (túl azon, hogy egy állat vagy, és akaszd föl magad)?